Prológus

Ott álltam a hatalmas vaskapu előtt és nem tudtam mit kezdjek magammal. Be kellett volna mennem, de féltem lépni. Kicsi koromtól kezdve erről álmodtam, hogy egy nap itt állok, de most elbizonytalanodtam. Biztos itt a helyem? Nekem egy árvaházi kisvárosból jött lánynak nem lehet Tokyo szívében az iskolája és egyben karriert indító munkahelye. Én nem járhatok a TMS-re az az a Tokyo Music Schoolra. 

Felnéztem a kovácsolt kapukra, melyen az illesztésen ott volt az iskola rövidítését jelző három betű. A pokolba is a gyávaságommal. Nem véletlenül vettek fel ide. 

Óvatosan lenyomtam a kilincset, majd bementem a kapun. Szerencsémre az igazgató irodája a földszinten volt, így hamar megtaláltam. 

- Szabad. – Jött a határozott válasz, amikor bekopogtam. Óvatosan benyitottam, majd beléptem. Egy negyvenes éveiben járó férfi ült velem szemben a hatalmas székben. 

- Segíthetek, ifjúhölgy? – Kérdezte határozottan. 

Nagy levegőt vettem, majd kihúztam magam. 

- Jó napot kívánok, uram. A nevem Kikyo Hatsume...

- Szóval te lennél az, akit két éve fedezett fel az egyik ügynököm. Foglalj helyet.  – Mutatott a székre vele szemben. Egyenes háttal ültem le, majd vártam, hogy ő kérdezzen. A férfi alaposan végig nézett rajtam. – Nem értem mit lát benned az a bolond ügynököm – mondta végül – Csinos vagy nagyon jó alkat lennél modellnek, de nem hiszem, hogy énekesnek való lennél. Szerintem te nem tudnál keresztül gázolni senkin, hogy az legyél. Szóval hiába jöttél ide. Nem foglak felvenni az iskolába. – Mondta. 

- Kérem, uram... – Kezdtem, de közbeszólt. 

- Nincs benned kitartás és nem is lesz. Úgy ülsz ott, mint valami magas rendű lény. Hadd világosítsalak fel kicsi lány. Belőled soha nem lesz sztár, hiszen nincs meg benned a kellő akarat, hogy az legyél. – Mondta. 

- Nem tudhatja. – Mondtam kicsit pimaszul. Fogalmam sem volt honnan volt bennem mindig bátorság az ilyen kis beszólásokra, de valahogy mindig megéreztem, hogy kivel meddig feszegethetem a határokat. A férfi felvonta a szemöldökét. 

- Szinte biztosra veszem, hogy az iskolámon nem bírnád, ki sokáig. A TMS sztárokat képez ki nem amatőröket. Te csak rontanád a színvonalunkat és te lennél az egyetlen, akit nem válogatnának be egy ügynökséghez sem. Nincs ilyenekre szükségünk... 

- Akkor hallgasson meg, miközben énekelek és utána döntsön ad e egy esélyt! – Kérleltem. A férfi felvonta a szemöldökét, majd felállt a székből. 

- Ám legyen. Énekelj! – Mondta és hátra fordult az ablak felé. Kifújtam a levegőt, majd a következővel elkezdtem énekelni. Egy egyszerű gyerekdal volt, de abban a pillanatban az jutott eszembe csak. Igazából ennek a dalnak köszönhettem, hogy most itt voltam. Ha az általános suliban a kórusban nem éneklem szólóban ezt a dalt az iskola ügynöke nem vett volna észre. Percek teltek el miután befejeztem a dalt, de nem néztem fel. Nem akartam az igazgató szemébe nézni, mert féltem, hogy lebőgőm magam, ha most nem sikerült a bejutás. Ovis korom óta erről álmodtam. Nem akartam ennyivel a bejutás előtt elbukni. Nem lehet, hogy az álmaim így érjenek véget. – Tudod, értékelem azokat, akik kiállnak magukért. Örülök, hogy nem riadtál meg a szándékos rossz első benyomásomtól. – Mondta a férfi. 

Felnéztem rá és egy sokkal szelídebb vonású férfit láttam magam előtt. 

- Üdvözöllek a TMS-en. Bocsájtsd meg, hogy így viselkedtem, de kíváncsi voltam, hogy képes vagy e küzdeni csak azért, hogy bejuss ide. Nos, gyere megmutatom az osztályod, majd a szobád a koleszban. – Mondta. El se akartam hinni, hogy mit mondott. Követem  őt az osztályig. 

- Jó napot mindenkinek. – Köszönt, ahogy belépett a terembe. -  Holnaptól kezdve ez a lány az osztálytáratok lesz. Kikyo, mutatkozz be. 

- Sziasztok, Kikyo Hatsume vagyok. Tizenhat éves. Örülök, hogy megismerhetlek titeket. 

 Így kezdődött a karrierem a zene világában.