1 dallam Pokoli esély

- Lassan három éve, hogy itt vagyok. Nem akarom elhinni, hogy senki nem jelentkezik értem. - Duzzogtam miközben egy munkára mentünk. Az igazgató nem szólt semmit csak arra figyelt, hogy ne üssön el senkit. A hátsó ülésem Kimiko vidáman hallgatta a zenét. - Az az igazság, hogy sokan jelentkeznek érted, de én csak a legjobbnak vagyok hajlandó átengedni, hogy bálványt faragjon belőled. – Mondta nagy sokára a férfi. - Ez most komoly? - Igen, két ügynökség jelentkezésére várok. Az egyiknek pont ma van a fotózása, pontosan a tied mellett. – Mondta közben félszemmel rám nézett. – Adj bele mindent, hogy legalább az egyik emberük felfigyeljen rád, habár nem hiszem, hogy nagyon örülnél annak a felkérésnek, azonban így elérhetem, hogy a vetélytárs is magának akarjon. - Beledob egy rivális háborúba? – Kérdeztem idegesen. Oké, hogy ki akartam kerülni az iskola falain kívülre, de nem úgy, hogy egy ügynökség ütőkártyája legyek. A véleményem azonban megváltozott, amikor megláttam kik fotózkodnak a mellettem lévő placcon. Kimiko persze rögtön az ujjongás határára került mikor meglátta a fiú bandát. Az elsőéves hiperaktivitásban szenvedő barátnőm odáig volt értük, de én kifejezetten irtóztam a hetestől. - Gondoltam, hogy nem fog tetszeni ez a felállás. – Súgta az igazgató, majd leállt az én standom előtt. - Inkább nyelek üveget, mintsem, hogy velük legyek egy ügynökségben. – Mondtam fogcsikorgatva. - Ugyan, Kikyo. Ők a menyből jöttek. Olyan jóképűek. – Ábrándozott a hátsó ülésről Kimiko. - Attól, hogy a bandájuk neve Heavens még nem jöttek a mennyből. Egoista hülyék és ezen nem változtat semmi sem. – Morogtam mérgesen, majd kiszálltam a kocsiból. Jó hangosan csaptam be az ajtót, majd oda mentem a stábhoz. - Szép jó napot Kikyo. Remélem készen van a nyári kollekció fotózásra. – Köszöntött az idős férfi. - Friss vagyok és fitt. Felőlem kezdhetjük. – Mondtam mosolyogva. A fotós mosolygott, majd beterelt a kis öltözőmbe. Tudtam, hogy balról haladunk kollekciók szerint így levettem az első ruhát, ami a vállfán volt. Ahogy kimentem gyakorlott mozdulatokkal megcsinálták a hajam, majd a laza sminket. Negyed óra múlva már a cseresznyefák alatt álltam és pózoltam, ahogy a fotósok kérték. Szerettem a munkámat, még akkor is, ha az idegesítő fiú banda ott volt. Nem tudta elkerülni a figyelmem, hogy Kimiko néha megpróbált átosonni hozzájuk. Persze az igazgató mindig visszazavarta a helyére, mivel neki engem kellett volna figyelnie. Elsőévesként Minden TSM-es meg kell, hogy figyelje felsőbb éves társait, akik már közel vannak ahhoz, hogy valamelyik ügynökség kiválassza magának. Persze érthető, hogy barátnőm nem figyelt rám. Fülig volt zúgva a Heavens bandába, már akkor is, amikor még csak háromtagúak voltak. Én viszont a szöges ellentéte voltam neki ilyen téren. Utáltam a bandát, mert szerintem nem volt szép amilyen ajánlott tettek az UtaPri díjon a Starishnek. Még szerencse, hogy nem kapták meg, amit akartak. Meg aztán annyi egoista hülyét egy helyen nem lehetett látni. A második kollekció elején tartottunk, amikor a fiúktól átjött egy segéd. Valamit beszélt az én fotósommal, mire ő leállította az egész fotózást. - Pihenő, emberek! Akadt egy kis technikai megbeszélni való. - Ha jól hallottam a fiúk is éppen ezeknek a cégeknek készítik a fotóikat. Valószínűleg azon vannak, hogy közös képeket is csináljatok. – Súgta Kimiko, amikor leült mellém. Félre nyeltem az ásványvizet, amit akkor kezdtem el inni. Miután kiköhögtem magam elképedve néztem az igazgatóra. - Sajnos én is ezt hallottam, amit ő. – Mondta. – Azonban gondolj arra, hogy mit nyerhetsz. A fotók szinte minden tini és divatlapban megfognak jelenni. Szinte biztos voltam benne, hogy más ügynökségek kezébe is jut legalább egy példány. Ha erre gondoltam, akkor kicsit elfogadhatóbb lett a körülmény, hogy velük keljen dolgoznom. Azonban nagyon nehéz volt erre gondolni, mikor megláttam a fiúkat. - Hú, ha tudom, hogy ilyen dögös vagy közelről akkor nem tiltakozom a felvételek ellen. – Szólalt meg a nagyszájú csapatvezér. A hideg futott végig rajtam ahogy Ootori Eichi végig mért. Kihúztam magam, majd határozottan a szemébe néztem. - Ha tudom, hogy ma veletek kell dolgoznom, vettem volna neked egy illemkönyvet. – Vágtam vissza. A fiú szeme a magasba szökött. Kimiko jól halhatóan levegőért kapott, az igazgató meg az arcába temette a fejét, közben valami olyasmit motyogott, hogy nem kéne ezt csinálnom. A feszültséget tapintani lehetett. A szempárbajunkat ő szakította félbe, ahogy nevetni kezdett. - Hú, micsoda vadmacska lett hirtelen az ideiglenes munkatársunk. Igazi Tora. – Mondta nevetve. Az állam alá nyúlt és maga felé fordította a fejem, de én egyszerűen elcsaptam a kezét. - Csak, hogy tud... Utálom, ha az egoista bálványok azt képzelik magukról, hogy az összes csaj beléjük van zúgva. Ha azt hiszed, hogy elolvadok tőled, akkor közlöm. Nem vagyok az a fajta a lány, aki azt nézi, hogy milyen nagy esély ez a munka a karrierje építésére. – Mondtam. Halk kuncogás volt a válasz a fiúk soraiból, de engem nem érdekelt. Visszamentem a fák alá, majd vártam a további utasításokat. Narrátor A lány levegőért kapkodva rohant keresztül a parkon, de mikor meglátta a Heavens tagjait gyors bevonult az egyik fa mögé. Nem akarta, hogy észrevegyék, bár nagyon sietnie kellett volna. A fa takarásából leste, hogy mikor kezdik megint el a fotózást, így tanúja lehetett az eseményeknek. Felismerte a város egyik zeneiskolájának igazgatóját, még ha csak az újságok lapjain találkozott vele. Gyanította, hogy a két lány akik vele vannak az iskola idoljai lehetnek. Elnézte a két lányt és rögtön megállapította, hogy a fiatalabbik rajong a Heavensért míg a másik egyenesen utálja őket. A kis vörös lány úgy helyezkedett, hogy mind a hét fiút jól lássa, míg társa egyenesen tartózkodott tőlük. Eichi mondott valamit, de szavait a szélben összezörrenő friss levelek elnyomták. A fa rejtekében a lány jól látta amint a rózsaszín hajú álla alá nyúl, hogy felemelje a fejét, de az határozottan elütötte a kezét. A lány szavait se hallotta, de megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába a másik tette miatt. Az megtette, amire ő soha nem lenne képes. Kiállt magáért. A rózsaszín hajú lány hátra csapta hosszú tincseit, majd visszament a fotózás helyéül szolgáló fák alá és várta, hogy mit mondanak a fotósok. A fényképezés tovább folytatódott, mire a lány észrevétlenül elosonhatott. Még egyszer azért visszanézett, hogy magába elraktározhassa a lány képét, majd rohant tovább. Kikyo Kimerülten szálltam ki a kocsiból. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy közös munka a Heavenssel ennyire kiszívja, majd minden erőmet. Kimiko folyamatosan beszélt hozzám és arról csacsogott, hogy mennyire irigyel ezért a munkáért. Az igazgató felkísért minket a lépcsőn, majd az irodája felé indult, mi meg a lányszintre. - Jó éjt, Kimiko. – Mondtam, majd betoltam a szobájába. Gyors bementem a sajátomba, majd levetődtem az ágyra. Szerencsémre a teljes szoba az enyém volt így nem kellett senkivel se megbeszélnem, hogy mi történt ma. Szobatársaim már másfél éve elkerültek egy-egy vállalathoz. Egyikük azóta kint volt Európába a másik viszont feladta a karrierjét egy pasi miatt, aki ez után ott is hagyta. Persze az ügynökségnek már nem kellett, mikor vissza akart menni. Éppen elmentem volna zuhanyozni, mikor kopogtak az ajtómon. - Szabad. – Mondtam fáradtan. Az igazgató jött be rajta fülig érő vigyorral. Gyanúsan néztem rá, de ő csak a kezembe nyomott egy lepecsételt levelet. - Gyorsan terjed a hír, hogy te ma a Heavenssel dolgoztál. Úgy tűnik valaki látta a mai jeleneted Eichivel. A levél elvileg délután jött abban az időben, amikor mi még a fotózáson voltunk. Nos, elfogadod a felkérést? – Kérdezte vigyorogva. Nem bírtam válaszolni, csak a kezemben lévő borítékot néztem. Ugye csak álmodom? Felkérés egy ügynökségtől?