A levél tartalma nem hazudott. Igaz nem hivatalos felkérés volt, csak egy ajánlat, hogy legyek tagja a cserediák programnak a Saotome zeneakadémián. Az igazgató morgott ugyan de hamar felhívta Saotome urat, hogy elfogadom a felkérést.
-Holnap délután érted jönnek. Addigra pakolj össze. Kiky... Ne szúrd el ezt a lehetőséget kislány-mondta az igazgató.
Kicsit idegesen, de pakolászni kezdtem. Másnap teljesen kihagyott a koncentrációm. Zene elméleten meg is szidott a tanár, ami már csak azért is volt kínos, mert mindenki nálam fiatalabb volt. Kimiko szokás szerint kiszúrta, hogy nem figyelek rá, de az oka nem is érdekelte. Az előző napi fotózáson járt az agya és azon, hogy legközelebb kér közös fotót a bálványokkal. Az egész suli attól zengett, hogy a fotózásom végén a Haevenssel fejeztem be. Szerencsére azt senki nem tudta, hogy a zsebemben ott lapul a behívó levél a Saotome akadémiára. Ha tudták volna biztos nem tudok olyan könnyen meglépni a délutáni tánc edzésről, mint ahogy sikerült meglépnem.
Izgatottan ültem az ágyamon közben körbe néztem. A könyveim mind a bőröndben,ahogy a ruháim is. Az ágy szinte teljesen kihaltnak tűnt mintha senki nem aludt volna benne. Ahogy lenéztem a lábamhoz megkönnyebbülve láttam, hogy a fuvolám ott van mellettem. Ez az öreg hangszer mindig velem volt. Az árvaházi nevelők szerint az a férfi aki bevitt engem a lelkükre bízta, hogy tanítsanak meg rajta játszani, hiszen állítólag az apámé volt. A férfi még annyit mondott, hogy nagyanyám leánykori neve legyen a nevem, csak azért, hogy ha egyszer össze találkozom a valódi szüleimmel akkor megismerjenek. Sajnos nem tudtam kideríteni, hogy kik is voltak azok igazából.
Soha senki nem keresett meg, csak egy levelet kaptam minden évben a szülinapomon. Minden évben kézzel festett képeslapok jöttek nekem, de hogy ki küldte azt nem tudtam. A furcsa az volt, hogy bár én nem tudhattam, hogy ki az aki küldi ő szemlátomást tudta mikor hol vagyok. Mikor beköltöztem a fővárosba azt hittem, hogy csak az árvaház küldi, majd utánam a leveleket, de azonban a képeslapok egyenesen hozzám jöttek. Az összes levél a fuvola tokomban pihent egy kis zsebben. Néhányat régebben könyvjelzőnek is használtam, de miután így sokkal hamarabb tönkre mentek így letettem erről a szokásomról.
-Kikyo! Itt vannak érted!-kopogott be az igazgató a szobámba.
Szinte rögtön felkaptam a könnyű kabátom, majd a bőröndjeimért nyúltam. Az igazgató segített kivinni az iskola elé a nehezebb holmijaimat, majd berakta az iskola előtt várakozó buszba.
-Vigyázz magadra, te lány-mondta majd megborzolta a hajam.
-Viszlát egy hónap múlva.
Felszálltam a buszra ami meglepő módom nem volt üres. Egy nálam valamivel fiatalabb lány ült a vezető mögötti ülésen. Bizonytalanul rám mosolygott, amit viszonoztam.
-Szia nem baj ha ideülök?-kérdeztem.
-Szia nem éppen kérni is akartalak. Ray vagyok. Te?-kérdezte.
-Kikyo-mutatkoztam be.
Ray nagyon csinos lány volt a maga módján. Finom vonalú szemüveg takarta gyönyörű kék szemeit. Apró alig látható szeplői nagyon aranyossá tették, főleg, hogy hosszú barna haját két lófarokba kötötte.
-Szóval te most költözöl be az akadémiára?-kérdezte halkan.
-Csak cserediákként. Igaz fogalmam sincs ki az aki az akadémiáról a mi sulinkba jönne, de nem baj. Lassan kinövöm az iskola falait és kellene valamerre nyílnom-mondtam.
-Oh te idoli szinten vagy már nem? Igaz az, hogy annyian szeretnének a cégüknél tudni, csak te nem tudsz választani közülük?-kérezte.
Szemei kinyíltak a kíváncsiságtól.
-Valami olyasmi-mondtam zavartan.
Szerencsére ezután Ray már nemigazán volt beszéde kedvében ugyan is elindultunk. Mint megtudtam komoly gondja van a buszozással és elsősorban azért akarta, hogy mellé üljek, hogy szóljak a sofőrnek ha rosszabbul lenne. Lehet ez másnak kihasználásnak tűnne, de én nem bírtam magamra venni.
Az akadémia a városon kívül volt. Mire oda értünk a sofőr még két fiút és egy lányt szedett fel. Mind az iskola új diákjai voltak. Csak én lógtam ki a sorból. Menet közben megcsörrent a mobilom. Kimiko volt az. Ha tudom mi vár rám nem vettem volna fel, de sajnos nem tudtam így fel vettem.
-Szia Kimi...
-Te szemét! Megléptél egy cserediák programban és nekem nem is szólsz?! Az igazgatótól kell megtudnom, hogy leléptél?
-Nyugi Kimiko. Kezdjük ott, hogy az igazgató nem akarta, hogy szóljak neked...
-Nem érdekel tudtommal a barátnőd vagyok! Hívj fel ha van valami!
Azzal letette. Tisztában voltam vele, hogy néhány óra múlva vissza fog hívni, mivel csak én voltam az egyetlen barátja a suliban.
Ahogy megpillantottam az akadémiát kellemes bizsergés vett erőt rajtam. Magam sem tudtam miért, de szívem szerint futottam volna egy kört. A kapu kinyílt a sofőr meg intett a kapuőröknek. Megkönnyebbülten vettem észre, hogy az épület körül hatalmas park található amiben van kiépített ösvény is. A normális emberek inkább séta útnak tekintették, de egy vidékről jött lánynak mint nekem kifejezetten normális futó terep volt az erdős talaj. Imádtam a terepfutást. Az árvaházban képes voltam felkelni hajnalban, csak azért, hogy futva elkísérjem az egyik nevelőnőt a boltba. Az árvaház egy domb aljában helyezkedett el, a kisváros meg a domb tetején volt.
-Megjöttünk gyereke! Szálljatok ki. A csomagjaitokat felviszem, majd a kijelölt szobátokba-mondta a sofőr ahogy meg állt az iskola előtt.
Raynek akadtak kisebb gondjai a leszálláskor mivel nagyon rosszul volt még, így segítettem neki. Néhány percig még rám támaszkodott, majd kihúzta magát és nagy levegőt vett.
-Köszönöm-mondta mosolyogva.
-Szép jó napot mindenkinek!-köszönt egy vidám hang a lépcső tetejéről.
Ahogy felnéztünk a vidám Tsukimiya Ringoval találtuk szembe magunkat. A fiatal férfi látványa megmosolyogtatott, főleg, hogy nőiesebben mozgott magassarkúban, mint én valaha is fogok. Ringo lesétált a lépcsőn, majd mindenkit megölelt közben folyamatosan beszélt.
-Üdvözöllek benneteket. Remélem sikeresek lettek az iskolában. Az igazgató már vár benneteket... Oh szóval itt a mi kis cserediákunk. Remélem tisztában vagy vele, hogy az igazgató út nagyon komolyan gondolta, hogy itt tanulhass a sulinkban-súgta az utolsó mondatot a fülembe.-Konkrétan az S osztályba fogsz kerülni... Na gyerünk ifjak hosszú a nap!
Ringo megragadta a karom a másik oldalán meg magához húzta Rayt és elindult felfelé a suliba. A többiek követtek minket. Az épület hatalmas volt. Ringo gyorsan elvezetett minket az igazgatóhoz, de még ott is úgy tartott minket mintha régóta barátok lennénk.
-A diákjaink igazgató úr! És itt az cserediák is-mondta vidáman.
Az igazgató biccentett, majd megkérte Ringot, hogy vezesse körbe az új diákokat. Kicsit furcsállottam, hogy félévkor csatlakoznak az iskolához, de hát nem az én dolgom eldönteni, hogy kit vesznek fel az akadémiára. Az igazgató sokáig csak nézett rám,. majd előkeresett egy vastag dossziét és lerakta elém az asztalra.
-Nos Miss Hatsume. Örömmel hallottam, hogy ön már ovis korában is dalversenyeket nyert. Remélem nem bánja, ha azt mondom, hogy kutakodtam kicsit ön után-intett Saotome a dossziéra.
-Szerintem nem sok érdekes dolgot találhatott rólam-mondtam halkan.
Valahogy éreztem, hogy vele most még nem pimaszkodhatok úgy ahogyan a TMS igazgatójával tehetettem három éve.
-Úgy gondolja? Nos lássuk csak a legalapvetőeket. Óvódás kori dalversenyeken második helyezés és első helyezés. Kisiskolásként minden iskolás dalversenyt megnyert a korosztályából, mind amellett kitűnő tanuló és remek fuvolázó. Középiskolában idoli tevékenysége egyre felkapottabb és ahogy az igazgatója hajlandó volt velem ezt az információt közölni alig akad egy-két ügynökség akik ne figyeltek volna fel magára.
Saotome elhallgatott, majd várakozás teljesen nézett rám. Mikor nem szólaltam meg szélesen elmosolyodott, majd folytatta.
-Két napja mikor elküldtem önnek a levelet egy diákom látta magát a Heavens-sel dolgozni és fültanúja lett, ahogy finoman fogalmazva melegebb éghajlatra küldte a frontembert. Ez volt az a pont amikor úgy döntöttem teszek egy próbát önnél. Jobb ha tudja, hogy egy ideje felfigyeltem már az ön munkásságára Miss Hatsume, csak a megfelelő időre vártam, hogy léphessek. Nos teszek önnek egy ajánlatot. Rögtön bedobom magát a mély vízbe. Az S osztály a legerősebb idolok csoportja. Innen kerültek ki eddig a legjobb bálványaim. Azt akarom, hogy egy hónapig ennek az osztálynak a tagja legyen és a végén fellépjen az egyik csapatommal, egy verseny keretén belül. Persze a banda elég felkapott és nem hiszem, hogy nagyon versenyezni fog tudni velük, de az ajánlatom a következő. Ha a saját bálványaim közül bármelyiket is megtudja lepni valamivel, vagy olyan fergeteges hangulatot tud teremteni a versenyen amilyet egy idoltól még nem nagyon láttunk akkor, de csak akkor hajlandó lennék szerződni magával. Tisztában van vele, hogy ez mit jelent?-kérdezte mézes mázosan.
-Mesterkurzus-súgtam döbbenten magam elé.
-Pontosan. Az a bizonyos Mesterkurzusról van szó ahol jelenleg a Quartet Night és a Starish is dolgozik és tanul még. Remélem tud úszni Miss Hatsume, mert ez a víz ahova bedobtam magát nem csak mély, de a sajtó kegyetlen személyében még cápákkal is tele van. Remélem nem fog mentő öv után kapálózni, hogy valaki kimentse.
Saotome mosolya vigyorrá szélesült. Ha azt hitte, hogy megrémiszthet hát tévedt.Kihúztam magam ültemben, majd illedelmesen össze kulcsoltam a kezeimet.
-Várom a kihívást uram-mondtam.
-Rendben kövessen-mondta, majd fel állt.
Rohanva követtem végig a folyosón, de nem mutattam, hogy szeretném, hogy lassítson. A férfi bekopogott egy terembe, majd meg se várva a választ benyitott.
-Szép jó napot mindenkinek-mondta, majd a tanárhoz fordult, aki nem más volt mint Ryuya Hyuga.
A szívem kicsit megugrott, mert amióta csak tudtam rajongtam érte egy kicsit. Igaz nem az tetszett elsősorban, hogy milyen jóképű volt hanem a munkássága. Keményen küzdött és kitartott az elvei mellett.
-Üdvözlöm Ryuga-san. Ugye emlékszik, hogy említettem magának a napokban a cserediákunkat? Nos ő lenne az. Miss Hatsume lépjen elő-mondta a férfi.
Belül tomboltam és remegtem, de kívülről, csak annyit láttak rajtam az S osztályosok, hogy határozott vagyok és magabiztos.
-Hm inkább nézném sport modellnek, mint idolnak. Furcsa, hogy a fiatalok mostanában mennyire a tökéles alkatú idolokért és bálványokért vannak oda, de tenni egyik se akar érte. Mit sportolsz kicsi lány?-kérdezte Hyuga miután körbejárt.
-Futok és ha alkalmam van rá lovagok-válaszoltam egyszerűen.
-Hm... Mennyire dobta be a mély vízbe igazgató úr?
-A cápák között úszik mentő öv nélkül-mondta az igazgató.
-Akkor eléggé. Nos kicsi lány remélem lesz alkalmam megfigyelni egyszer, hogy milyen gyorsan futsz és mennyire bánsz jól a lovakkal. Ülj le. A helyed ott van az ablak mellett.
Csendesen, de határozott léptekkel mentem a kijelölt helyemre. Akik mellett elhaladtam mind utánam fordultak. A fiúk végig mértek a lányok meg utánam súgtak. Persze többségük nem értette, hogy egy idol miért van egyáltalán köztük holott akár a bálványokkal is lóghatna már. Előkerestem a táskámból a füzetem és a tollam, majd kihúztam magam. Míg a két férfi halkan beszélgetett, addig mindenki engem nézett, de én csak a tábla fölé kiakasztott órára figyeltem. Igyekeztem nem büszkének mutatkozni, de elég határozottnak ahhoz, hogy ne lássák a szememben, mennyire izgulok. Mikor az igazgató elment Hyuga felém fordult, majd felkért, hogy álljak fel és mutatkozzak be.
-Sziasztok a nevem Hatsume Kikyo. Tizenkilenc éves vagyok három éve járok a Tokyo Music Schoolba. Harmadéves idol vagyok. Nagyon szeretem a zenét, de nem szeretem ha valaki a zene erejével akar megalázni másokat-mondtam.
Hyuga megköszönte, majd leültetett. Az óra tovább ment a szokásos mederben. Hyuga kérdezett a diákok feleltek. Szünetben egyedül üldögéltem az asztalnál. A lányok átnéztek rajtam mintha ott se lennék, a fiúk meg csak arról sustorogtak, hogy mekkora a mellem. Persze úgy tettem mintha nem hallanám őket, csak néztem ki az ablakon. Az udvar túl felén az épület másik szárnyában szintén folyt az élet. Feltűnt, hogy abban a vonalban ahol én ülök pont Ray ült. Ahogy elnéztem észre vettem, hogy ő is egyedül üldögél a padjában, míg a többiek beszélgetnek. Szóval neki is gondja van a társasági élettel.
A lány felém nézett, majd egy bizonytalan intéssel köszönt. Viszonoztam a gesztust. Mivel egy teljes udvar választott le minket többet nem tehettünk ebédig. Ott éppen valami péksütit majszolgattam, mikor a lány leült velem szembe.
-Szia jó látni végre valakit akit nem érdekel, hogy ki vagyok-mondta.
-Szia... Hogy érted ezt?-kérdeztem.
-Áh hosszú. Te nem tudom láttad e, hogy szobatársak lettünk-mondta örömmel.
-Komoly?
-Aham. Még, jó, hogy az igazgató nem ijed meg attól, hogy az A osztályosok keveredjenek az S-sekkel.
Egyet értettem a lánnyal. A nap végére kimerülten az első naptól mentem a szobánkba. Ray akkor már lefürdött és megvacsorázott. Egy izgalmas regényt olvasott az ágyában. Gyors letusoltam, majd elővettem a könyv folytatását.
-Az a második része?-kérdezte kíváncsian.
-Aham. nem lövöm le a poénokat, ha még nem olvastad. Ha még az egy hónapon belül kiolvasom akkor kölcsön kapod-mondtam mosolyogva.
-Meg egyeztünk.
-Amúgy mi a családneved?-kérdeztem.
Ray arca elárulta, hogy erre nem igen válaszolna, de végül megtette.
-Amakusa-mondta halkan.
Kellett néhány másodperc mire felfogtam, hogy onnan ismerős a neve.
-Rokona vagy a Heavens-beli Amakusának?-kérdeztem gyanakodva.
-Ő a bátyám...Ne ítélj el miatta-mondta könyörgően.
Össze szorítottam a szám és jól is tettem.
-Shion és én nagyon közel álltunk egymáshoz míg nem döntött úgy, hogy a banda tagja lesz. Eleinte nem bántam, de mikor az a szemét Eichi rám mászott és ő nem tett ellene semmit se ,nagyon meg haragudtam rá. Azután Van is próbálkozott nálam. Eichit és Nagit már akkor se kedveltem amikor hárman voltak. Kirával nem volt soha bajom a maga csendességével. Azonban a héttagú bandát nagyon utálom. Ezért is jelentkeztem a Saotome akadémiára, hogy megmutassam a testvéremnek mennyire megbántott.
Percekig hallgattunk, majd én törtem meg a csendet.
-Szóval akkor nem bánod ha a füled hallatára szidom a Heavenst?
Ray fel emelte a fejét és rám nézett.
-Tudod én se szeretem a bandát. Vicces, hogy egy nem kívánt közös fotózásnak köszönhetem, hogy ide bekerültem-mondtam.
-Tényleg?-kérdezte csendesen.
Én bólintottam, majd elmeséltem a két nappal korábbi történéseket. Ray helyeselt amikor oda értem, hogy mit mondtam a frontembernek.
-Ki volt az a diák aki látott titeket?-kérdezte végül.
-Nem tudom és ez megőrjít-válaszoltam.
Ezután elmondtam neki, hogy milyen feltétellel vagyok itt az iskolában. Ray döbbenten hallgatta a beszámolóm. Igaz én is alig hittem magamnak. Tényleg itt vagyok és versenyezni fogok Saotome egyik csapatával? Ez most tényleg komoly?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése