Az első hét nagyon komoly munkával telt. Furcsa mód mindenki tudta, hogy honnan jöttem és mi a feladatom. Úgy kezeltek mint valami kémet. Ray kivételével szinte mindenki átnézett rajtam. A lány lett az én kis dalszöveg íróm, bár a TMS-nél megtanultuk, hogy hogyan kell magunknak írna dalt, de mivel a lány zene szerző akart lenni így én voltam akin gyakorolhat.
A lány saját bevallása szerint nagyon szeretett volna megtanulni klarinétezni, de a tüdeje nem bírta a terhelést így maradtak neki a pengetős és ütős hangszerek. Igazából nekem csak finomítani kellett a stílusán, ami alapból meg volt neki. Sajnos nagyon érződött rajta, hogy haragszik a bátyára.
Azonban nagyon jól kijöttünk. Esténként lefekvés előtt olvastunk gy kicsit, majd kitárgyaltuk a Heavenst. Ray az utóbbi időben kezdte átvenni Kimiko helyét. Ez csak azért volt lehetséges, mert a lány közölte velem, hogy nem ér rá, mivel átvették egy másik iskolába, ahol nagyon jól érzi magát és barátai is vannak. Mikor kérdeztem, hogy hova vették át lekiabálta a fejem, majd le tette.
-Szerintem nem barátnő az ilyen. Te csak a tanárodra hallgattál, amikor eljöttél ide. Ne is foglalkozz vele-mondta Ray, majd a kezembe adott egy újabb halom házit. Sajnos nem engedtem meg neki, hogy hanyag és össze csapott kottákat adjon ki a kezéből, így minden este keményen átírattam vele.
A mostani lapok sokkal rendezettebbek voltak mind a többiek.
-Kezdesz bele jönni-mondtam, mire ő megvonta a vállát.
-Rá jöttem, hogy kevesebb időt vesz el, ha egyszer csinálom meg normálisan.
Egyszerre kezdtünk el nevetni. Persze a jókedvünk csak addig tartott ki amíg le nem feküdtünk aludni. Akkor rögtön vissza tért az a kellemetlen érzésem, hogy Kimiko miattam lett hirtelen olyan rossz szándékú.
-Kikyo-chan!-kiáltott utánam valaki kizökkentve a gondolataimból.
Ringo-san rohant felém, miközben mosolyogva egy papírt lengetett előttem.
-Nézd az igazgató kiválasztotta melyik három dallal szerepelj a versenyen. Most már lesz időd gyakorolni-mondta boldogan és elém rakta a rövid listát.
Csak gyorsan átfutottam a címeket. Mind olyan dal volt amit én írtam és nem Ray. Szegény lány biztos csalódott lesz pedig a tíz dalból amit be kellett adnom hét az ő irománya volt, amit szívesen énekeltem volna. Már éppen mentem volna tovább amikor feltűnt, hogy Ringo még mindig ott áll előttem.
-Igen tanár úr?
-A versenyt az igazgató előrébb hozta most szerdára-mondta mosolyogva.-Azt üzeni ne hagyj ki egy órát sem. Minden jót kislány.
Döbbenten néztem utána. A verseny előrébb lett hozva?! Miért? Csak ekkor néztem körbe és megértettem. Az igazgató tényleg a mély vízbe dobott engem és arra kíváncsi, hogy hogyan reagálok az új helyzetre. Magamban elmosolyodtam és hagytam, hogy a pimasz énem feltörjön. Az ostoba vigyort nem lehetett letörölni az arcomról egész nap.
Ryuya meg is jegyezte, hogy feltűnően jó a kedvem. Azonban a tervem már kész volt. Délután pillanatok alatt megcsináltam a feladataimat, megjelentem a kötelező egy órás próbán, majd fogtam a telefonom és a futó ruházatom, majd neki vágtam. A zenelejátszóba végtelen ismétlésre állítottam a három dal demóját és csak futottam, amíg bírtam. Igazából azután se álltam meg.Bár egy idő után a testem minden sejtje azt jelezte, hogy teljesen kimerült szellemileg csak akkor töltöttem fel. Szükségem is volt a mentális frissességre, hiszen a verseny nem három hét hanem három nap múlva volt esedékes.
Mire vissza mentem a koleszba Ray már mélyen aludt. Hamar lefürödtem, majd ágyba bújtam. Hála a futásnak gyorsan elaludtam, de arra figyeltem, hogy még akkor is a dalaimat hallgassam. Másnap többször is össze futottam az igazgatóval, aki felvont szemöldökkel nézett rám. Biztos abban reménykedett, hogy majd kihúzom magam valahogy az órákról, de tévedett. Inkább pimaszkodtam, aminek az lett az eredménye, hogy több zene elméleti házi feladatot kaptam. Nem bántam. Lehet, hogy az akadémia volt az egyik legerősebb ügynökséggel ellátott iskola egész japánban,de az biztos, hogy a zene elméletet nem vasalták be annyira a diákjaikon, mint a TMS-ben. Ott max két napunk volt egy házira, itt meg egy hetet adtak rá.
Gyors megcsináltam a feladataimat, majd megint elmentem futni. Nem idegesítettem magam a versenyen mivel ha valamit akkor azt megtanultam, hogy minden fejben dől el. A próbákon oda tettem magam, de amúgy az egészet a fejemben gyakoroltam. Tudtam, hogy úgy tűnhet mintha nem is érdekelne, de nem érdekelt mások véleménye.
-Sport lány gyere csak ide!-szólított meg Ryuya szerdán az órák után.
-Igen-Ryuya-san?
-Nem félsz a mai versenytől?-kérdezte aggódva.
-Nem. Vagy nyerek vagy veszítek. Ha az utóbbi elgondolkodom rajta, hogy kilépjek a zene iparból, ha meg az előbbi, akkor továbbra is keményen fogok készülni-mondta határozottan.
Ryuya elismerően bólintott, majd még hozzá tette.
-Elszántságod van, de akikkel versenyezned kell ma azok már bálványok. Tartok tőle nem gyakoroltál eleget és le fognak söpörni a...
-Ryuya-san... Felkészültem lelkileg arra is, hogy ma nem nyerek, de akkor sem veszitek semmit, hiszen kevés idol mondhatja el magáról, hogy bálványokkal versenyzett... Most viszont ha nem bánja muszáj mennem a koncert terembe.
Gyorsan berohantam a szobámba, majd átöltöztem. Nem vettem fel kirívó ruhákat még is ahogy kiléptem a folyosóra a lányok tekintete megvillant. Hát jó talán a a testhez simuló ing és farmer nem volt a legjobb választás, de ez voltam én. Hajam lófarokba kötöttem, de még így is a csípőmet verdeste.
Ray vidáman várt a koncert terem előtt. Ő volt a hivatalos kísérőm, bár a dalaim demóról mentek. Az igazgató önelégülten állt a színpadon. Mellette Ott volt a Quartet Night és a Starish.
-Nos Miss Hatsume? Jól meggondolta ezt a verseny? Nem láttam sokat gyakorolni-mondta az igazgató vigyorogva.
Kihúztam magam, mire mellettem Ray kicsit kuncogott.
-Csak ne lennél ennyire magabiztos-mondta halkan.
-Nem vagyok biztos magamban, de ma én csak nyertesként fogok távozni-mondtam állammal a kamerák felé mutatva.
-Élőben közvetítik?-kérdezte a lány amikor felfogta a szavaimat.
Csak bólintottam. Az igazgató egy pillanatra elvesztette a jókedvét, majd két borítékot nyújtott felém.
-Döntsön a sors-mondta.
Elfordultam és Rayre néztem, miközben kihúztam az egyik borítékot a kezéből. Nem a férfinek adtam oda, hanem a lánynak.
-Quartet Night-olvasta fel csendesen, majd mutatta a csapat nevét.
-Nos akkor ez eldőlt. Az ön ellenfele a Quartet Night lesz. Sok szerencsét-mondta, majd elvolna a fiúkat.
Csendesen léptem a függöny mögé, majd lazítani kezdtem. Alapvető szabályok egyike amit a TMS-nél megtanítana az idoloknak, hogy soha ne lépjenek színpadra bemelegítés nélkül. A fülemre rögzítettem a mikrofonom, majd vártam, hogy elkezdődjön a verseny.
A nézőtér lassan telt meg, de mikor már az utolsó ember is elfoglalta a helyét egy hölgy lépett elő a függöny mögül. Kezében egy zene tévécsatorna logójával ellátott mikrofon volt. Mindenkit üdvözölt, majd elmondta, hogy miért vagyunk itt. A nézők nem csak a teremben szavazhattak (ami azért volt jó, mert csak a diákok lehettek a koncerteremben és valljuk be eléggé elfogult lett volna így a verseny), hanem a tévén keresztül is.
Ray
Kikyo nagy levegőt vett, majd mikor szólították a színpadra sétált. Váltatlanul az igazgató jelent meg mellettem arcán kaján vigyorral.
-Már ma este csomagolni fog és vissza költözik az iskolájába.
Kérdőn néztem rá, mire folytatta.
-Eszem ágába nem volt felvenni és mivel senkit nem nyűgözött még le nem is fog bekerülni a kurzusra.
-Akkor miért invitálta meg "cserediák" bigyuszkára?-kérdeztem halkan.
-Csak Miss Karukának akartam adni egy esélyt, hogy elhívom, de ő még eddig azt se tudta, hogy itt van. Soha nem vennék fel egy olyan embert aki olyan mint Miss Hatsume-mondta az igazgató.
-Miért nem?-tört fel belőlem a kérdés.
-Mert bár tehetsége van az énekhez, nem tud kire támaszkodni, csak a tanárára... Nincs senkije se hiszen a barátnője az első adandó alkalommal eldobta őt... Nem kell ilyen instabil állapotú lány a kurzusra.
Ledöntetett a férfi viselkedése. Kikyo elkezdett énekelni, mire a tömeg elhalkult. Gyönyörű hangja volt a lánynak, de nem tudtam élvezni, úgy hogy tudtam, feleslegesen küszködik, hiszen nem kerül be a kurzusra. A dal nagyon is gyönyörű volt, főleg ahogy Kikyo előadta. Mikor elhallgatott egy pillanatig csend volt, majd hirtelen hangos taps tört ki. Kikyo kecses léptekkel vonult a színpad másik oldalára, majd oldalt várt.
Máskor biztos nagyon élveztem volna a koncertet, de így, hogy tudtam mit tervez az igazgató nagyon szomorú voltam.
A csinos riporter jött fel a színpadra. Volt még tíz perc, hogy mindenki szavazzon. Feszülten vártam, hogy kimondják Kikyo elbukott. Ő még nem tudta, de én már igen. Mikor a Quartet Night-ot és őt újra felhívták a színpadra csak csendesen elfordultam, majd vissza mentem a kollégiumba.
Kikyo
Csak két szavazattal maradtam le. Csak kettő kellett volna, hogy nyerjek. Ezen gondolkodtam, miközben mosolyogva mentem vissza a szobámba. Nem bántam, hogy nem nyertem, hiszen élőadásba kerülhettem életemben először. Még ha nem is vesznek fel most már az igazgató kénytelen lesz kiadni valamelyik ügynökségnek.
Azonban azt sajnáltam, hogy holnap össze kell csomagolnom és itt hagyni az akadémiát. Hiányozni fog Ray. Ha már így szóba került. A lány ott ült a szobában és szemlátomást nagyon rosszul érezte magát.
-Jól vagy?-kérdeztem aggódva.
-Nem...Remélem tisztában vagy vele, hogy az igazgató nem akar fel venni téged?-kérdezte halkan.
-Csak sejtettem... Te honnan tudod.
-Mikor felmentél a színpadra az igazgató mondta...
-Értem...Akkor ideje pakolnom igaz?-kérdeztem nyugodtan.
Ray nem válaszolt, csak nézte ahogy össze szedem a holmijaimat. Aznap este nem nevettünk, bár nekem attól jó kedvem volt. Élő adásban ment a verseny így most már választhatok céget.
Reggel még fel se öltöztünk amikor az igazgató küldött egy levelet, hogy csomagoljak, mert vissza visznek a sulimba. Ray pocsék hangulatba került, de én csak mosolyogtam és a kezébe adtam az email címem, meg a telefon számom.
-Majd beszélünk-mondtam és elraktam a maradék holmim.
-Hiányozni fogsz-búcsúzott a lány.
Gyors megölelt, majd elszaladt az ebédlőbe, mivel nemsokára kezdődött az órája. Én csendesen felvettem a kabátom, majd a bőröndöm magam után húzva elindultam kifelé az akadémiáról. A kapuban még vissza néztem, miközben vártam, hogy jöjjenek értem. Az biztos, hogy ez az egy hét megváltoztatott. Csak azt nem tudom milyen mértékben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése