3.dallam Vissza a suliba

Az első hét nagyon komoly munkával telt. Furcsa mód mindenki tudta, hogy honnan jöttem és mi a feladatom. Úgy kezeltek mint valami kémet. Ray kivételével szinte mindenki átnézett rajtam. A lány lett az én kis dalszöveg íróm, bár a TMS-nél megtanultuk, hogy hogyan kell magunknak írna dalt, de mivel a lány zene szerző akart lenni így én voltam akin gyakorolhat.
A lány saját bevallása szerint nagyon szeretett volna megtanulni klarinétezni, de a tüdeje nem bírta a terhelést így maradtak neki a pengetős és ütős hangszerek. Igazából nekem csak finomítani kellett a stílusán, ami alapból meg volt neki. Sajnos nagyon érződött rajta, hogy haragszik a bátyára.
Azonban nagyon jól kijöttünk. Esténként lefekvés előtt olvastunk gy kicsit, majd kitárgyaltuk a Heavenst. Ray az utóbbi időben kezdte átvenni Kimiko helyét. Ez csak azért volt lehetséges, mert a lány közölte velem, hogy nem ér rá, mivel átvették egy másik iskolába, ahol nagyon jól érzi magát és barátai is vannak. Mikor kérdeztem, hogy hova vették át lekiabálta a fejem, majd le tette.
-Szerintem nem barátnő az ilyen. Te csak a tanárodra hallgattál, amikor eljöttél ide. Ne is foglalkozz vele-mondta Ray, majd a kezembe adott egy újabb halom házit. Sajnos nem engedtem meg neki, hogy hanyag és össze csapott kottákat adjon ki a kezéből, így minden este keményen átírattam vele.
A mostani lapok sokkal rendezettebbek voltak mind a többiek.
-Kezdesz bele jönni-mondtam, mire ő megvonta a vállát.
-Rá jöttem, hogy kevesebb időt vesz el, ha egyszer csinálom meg normálisan.
Egyszerre kezdtünk el nevetni. Persze a jókedvünk csak addig tartott ki amíg le nem feküdtünk aludni. Akkor rögtön vissza tért az a kellemetlen érzésem, hogy Kimiko miattam lett hirtelen olyan rossz szándékú.
-Kikyo-chan!-kiáltott utánam valaki kizökkentve a gondolataimból.
Ringo-san rohant felém, miközben mosolyogva egy papírt lengetett előttem.
-Nézd az igazgató kiválasztotta melyik három dallal szerepelj a versenyen. Most már lesz időd gyakorolni-mondta boldogan és elém rakta a rövid listát.
Csak gyorsan átfutottam a címeket. Mind olyan dal volt amit én írtam és nem Ray. Szegény lány biztos csalódott lesz pedig a tíz dalból amit be kellett adnom hét az ő irománya volt, amit szívesen énekeltem volna. Már éppen mentem volna tovább amikor feltűnt, hogy Ringo még mindig ott áll előttem.
-Igen tanár úr?
-A versenyt az igazgató előrébb hozta most szerdára-mondta mosolyogva.-Azt üzeni ne hagyj ki egy órát sem. Minden jót kislány.
Döbbenten néztem utána. A verseny előrébb lett hozva?! Miért? Csak ekkor néztem körbe és megértettem. Az igazgató tényleg a mély vízbe dobott engem és arra kíváncsi, hogy hogyan reagálok az új helyzetre. Magamban elmosolyodtam és hagytam, hogy a pimasz énem feltörjön. Az ostoba vigyort nem lehetett letörölni az arcomról egész nap.
Ryuya meg is jegyezte, hogy feltűnően jó a kedvem. Azonban a tervem már kész volt. Délután pillanatok alatt megcsináltam a feladataimat, megjelentem a kötelező egy órás próbán, majd fogtam a telefonom és a futó ruházatom, majd neki vágtam. A zenelejátszóba végtelen ismétlésre állítottam a három dal demóját és csak futottam, amíg bírtam. Igazából azután se álltam meg.Bár egy idő után a testem minden sejtje azt jelezte, hogy teljesen kimerült szellemileg csak akkor töltöttem fel. Szükségem is volt a mentális frissességre, hiszen a verseny nem három hét hanem három nap múlva volt esedékes.
Mire vissza mentem a koleszba Ray már mélyen aludt. Hamar lefürödtem, majd ágyba bújtam. Hála a futásnak gyorsan elaludtam, de arra figyeltem, hogy még akkor is a dalaimat hallgassam. Másnap többször is össze futottam az igazgatóval, aki felvont szemöldökkel nézett rám. Biztos abban reménykedett, hogy majd kihúzom magam valahogy az órákról, de tévedett. Inkább pimaszkodtam, aminek az lett az eredménye, hogy több zene elméleti házi feladatot kaptam. Nem bántam. Lehet, hogy az akadémia volt az egyik legerősebb ügynökséggel ellátott iskola egész japánban,de az biztos, hogy a zene elméletet nem vasalták be annyira a diákjaikon, mint a TMS-ben. Ott max két napunk volt egy házira, itt meg egy hetet adtak rá.
Gyors megcsináltam a feladataimat, majd megint elmentem futni. Nem idegesítettem magam a versenyen mivel ha valamit akkor azt megtanultam, hogy minden fejben dől el. A próbákon oda tettem magam, de amúgy az egészet a fejemben gyakoroltam. Tudtam, hogy úgy tűnhet mintha nem is érdekelne, de nem érdekelt mások véleménye.
-Sport lány gyere csak ide!-szólított meg Ryuya szerdán az órák után.
-Igen-Ryuya-san?
-Nem félsz a mai versenytől?-kérdezte aggódva.
-Nem. Vagy nyerek vagy veszítek. Ha az utóbbi elgondolkodom rajta, hogy kilépjek a zene iparból, ha meg az előbbi, akkor továbbra is keményen fogok készülni-mondta határozottan.
Ryuya elismerően bólintott, majd még hozzá tette.
-Elszántságod van, de akikkel versenyezned kell ma azok már bálványok. Tartok tőle nem gyakoroltál eleget és le fognak söpörni a...
-Ryuya-san... Felkészültem lelkileg arra is, hogy ma nem nyerek, de akkor sem veszitek semmit, hiszen kevés idol mondhatja el magáról, hogy bálványokkal versenyzett... Most viszont ha nem bánja muszáj mennem a koncert terembe.
Gyorsan berohantam a szobámba, majd átöltöztem. Nem vettem fel kirívó ruhákat még is ahogy kiléptem a folyosóra a lányok tekintete megvillant. Hát jó talán a a testhez simuló ing és farmer nem volt a legjobb választás, de ez voltam én. Hajam lófarokba kötöttem, de még így is a csípőmet verdeste.
Ray vidáman várt a koncert terem előtt. Ő volt a hivatalos kísérőm, bár a dalaim demóról mentek. Az igazgató önelégülten állt a színpadon. Mellette Ott volt a Quartet Night és a Starish.
-Nos Miss Hatsume? Jól meggondolta ezt a verseny? Nem láttam sokat gyakorolni-mondta az igazgató vigyorogva.
Kihúztam magam, mire mellettem Ray kicsit kuncogott.
-Csak ne lennél ennyire magabiztos-mondta halkan.
-Nem vagyok biztos magamban, de ma én csak nyertesként fogok távozni-mondtam állammal a kamerák felé mutatva.
-Élőben közvetítik?-kérdezte a lány amikor felfogta a szavaimat.
Csak bólintottam. Az igazgató egy pillanatra elvesztette a jókedvét, majd két borítékot nyújtott felém.
-Döntsön a sors-mondta.
Elfordultam és Rayre néztem, miközben kihúztam az egyik borítékot a kezéből. Nem a férfinek adtam oda, hanem a lánynak.
-Quartet Night-olvasta fel csendesen, majd mutatta a csapat nevét.
-Nos akkor ez eldőlt. Az ön ellenfele a Quartet Night lesz. Sok szerencsét-mondta, majd elvolna a fiúkat.
Csendesen léptem a függöny mögé, majd lazítani kezdtem. Alapvető szabályok egyike amit a TMS-nél megtanítana az idoloknak, hogy soha ne lépjenek színpadra bemelegítés nélkül. A fülemre rögzítettem a mikrofonom, majd vártam, hogy elkezdődjön a verseny.
A nézőtér lassan telt meg, de mikor már az utolsó ember is elfoglalta a helyét egy hölgy lépett elő a függöny mögül. Kezében egy zene tévécsatorna logójával ellátott mikrofon volt. Mindenkit üdvözölt, majd elmondta, hogy miért vagyunk itt. A nézők nem csak a teremben szavazhattak (ami azért volt jó, mert csak a diákok lehettek a koncerteremben és valljuk be eléggé elfogult lett volna így a verseny), hanem a tévén keresztül is.

Ray
Kikyo nagy levegőt vett, majd mikor szólították a színpadra sétált. Váltatlanul az igazgató jelent meg mellettem arcán kaján vigyorral.
-Már ma este csomagolni fog és vissza költözik az iskolájába.
Kérdőn néztem rá, mire folytatta.
-Eszem ágába nem volt felvenni és mivel senkit nem nyűgözött még le nem is fog bekerülni a kurzusra.
-Akkor miért invitálta meg "cserediák" bigyuszkára?-kérdeztem halkan.
-Csak Miss Karukának akartam adni egy esélyt, hogy elhívom, de ő még eddig azt se tudta, hogy itt van. Soha nem vennék fel egy olyan embert aki olyan mint Miss Hatsume-mondta az igazgató.
-Miért nem?-tört fel belőlem a kérdés.
-Mert bár tehetsége van az énekhez, nem tud kire támaszkodni, csak a tanárára... Nincs senkije se hiszen a barátnője az első adandó alkalommal eldobta őt... Nem kell ilyen instabil állapotú lány a kurzusra.
Ledöntetett a férfi viselkedése. Kikyo elkezdett énekelni, mire a tömeg elhalkult. Gyönyörű hangja volt a lánynak, de nem tudtam élvezni, úgy hogy tudtam, feleslegesen küszködik, hiszen nem kerül be a kurzusra. A dal nagyon is gyönyörű volt, főleg ahogy Kikyo előadta. Mikor elhallgatott egy pillanatig csend volt, majd hirtelen hangos taps tört ki. Kikyo kecses léptekkel vonult a színpad másik oldalára, majd oldalt várt.
Máskor biztos nagyon élveztem volna a koncertet, de így, hogy tudtam mit tervez az igazgató nagyon szomorú voltam.
A csinos riporter jött fel a színpadra. Volt még tíz perc, hogy mindenki szavazzon. Feszülten vártam, hogy kimondják Kikyo elbukott. Ő még nem tudta, de én már igen. Mikor a Quartet Night-ot és őt újra felhívták a színpadra csak csendesen elfordultam, majd vissza mentem a kollégiumba.

Kikyo
Csak két szavazattal maradtam le. Csak kettő kellett volna, hogy nyerjek. Ezen gondolkodtam, miközben mosolyogva mentem vissza a szobámba. Nem bántam, hogy nem nyertem, hiszen élőadásba kerülhettem életemben először. Még ha nem is vesznek fel most már az igazgató kénytelen lesz kiadni valamelyik ügynökségnek.
Azonban azt sajnáltam, hogy holnap össze kell csomagolnom és itt hagyni az akadémiát. Hiányozni fog Ray. Ha már így szóba került. A lány ott ült a szobában és szemlátomást nagyon rosszul érezte magát.
-Jól vagy?-kérdeztem aggódva.
-Nem...Remélem tisztában vagy vele, hogy az igazgató nem akar fel venni téged?-kérdezte halkan.
-Csak sejtettem... Te honnan tudod.
-Mikor felmentél a színpadra az igazgató mondta...
-Értem...Akkor ideje pakolnom igaz?-kérdeztem nyugodtan.
Ray nem válaszolt, csak nézte ahogy össze szedem a holmijaimat. Aznap este nem nevettünk, bár nekem attól jó kedvem volt. Élő adásban ment a verseny így most már választhatok céget.
Reggel még fel se öltöztünk amikor az igazgató küldött egy levelet, hogy csomagoljak, mert vissza visznek a sulimba. Ray pocsék hangulatba került, de én csak mosolyogtam és a kezébe adtam az email címem, meg a telefon számom.
-Majd beszélünk-mondtam és elraktam a maradék holmim.
-Hiányozni fogsz-búcsúzott a lány.
Gyors megölelt, majd elszaladt az ebédlőbe, mivel nemsokára kezdődött az órája. Én csendesen felvettem a kabátom, majd a bőröndöm magam után húzva elindultam kifelé az akadémiáról. A kapuban még vissza néztem, miközben vártam, hogy jöjjenek értem. Az biztos, hogy ez az egy hét megváltoztatott. Csak azt nem tudom milyen mértékben.

2.dallam Amakusa a szobatársam

A levél tartalma nem hazudott. Igaz nem hivatalos felkérés volt, csak egy ajánlat, hogy legyek tagja a cserediák programnak a Saotome zeneakadémián. Az igazgató morgott ugyan de hamar felhívta Saotome urat, hogy elfogadom a felkérést.

-Holnap délután érted jönnek. Addigra pakolj össze. Kiky... Ne szúrd el ezt a lehetőséget kislány-mondta az igazgató.

Kicsit idegesen, de pakolászni kezdtem. Másnap teljesen kihagyott a koncentrációm. Zene elméleten meg is szidott a tanár, ami már csak azért is volt kínos, mert mindenki nálam fiatalabb volt. Kimiko szokás szerint kiszúrta, hogy nem figyelek rá, de az oka nem is érdekelte. Az előző napi fotózáson járt az agya és azon, hogy legközelebb kér közös fotót a bálványokkal. Az egész suli attól zengett, hogy a fotózásom végén a Haevenssel fejeztem be. Szerencsére azt senki nem tudta, hogy a zsebemben ott lapul a behívó levél a Saotome akadémiára. Ha tudták volna biztos nem tudok olyan könnyen meglépni a délutáni tánc edzésről, mint ahogy sikerült meglépnem.

Izgatottan ültem az ágyamon közben körbe néztem. A könyveim mind a bőröndben,ahogy a ruháim is. Az ágy szinte teljesen kihaltnak tűnt mintha senki nem aludt volna benne. Ahogy lenéztem a lábamhoz megkönnyebbülve láttam, hogy a fuvolám ott van mellettem. Ez az öreg hangszer mindig velem volt. Az árvaházi nevelők szerint az a férfi aki bevitt engem a lelkükre bízta, hogy tanítsanak meg rajta játszani, hiszen állítólag az apámé volt. A férfi még annyit mondott, hogy nagyanyám leánykori neve legyen a nevem, csak azért, hogy ha egyszer össze találkozom a valódi szüleimmel akkor megismerjenek. Sajnos nem tudtam kideríteni, hogy kik is voltak azok igazából.

Soha senki nem keresett meg, csak egy levelet kaptam minden évben a szülinapomon. Minden évben kézzel festett képeslapok jöttek nekem, de hogy ki küldte azt nem tudtam. A furcsa az volt, hogy bár én nem tudhattam, hogy ki az aki küldi ő szemlátomást tudta mikor hol vagyok. Mikor beköltöztem a fővárosba azt hittem, hogy csak az árvaház küldi, majd utánam a leveleket, de azonban a képeslapok egyenesen hozzám jöttek. Az összes levél a fuvola tokomban pihent egy kis zsebben. Néhányat régebben könyvjelzőnek is használtam, de miután így sokkal hamarabb tönkre mentek így letettem erről a szokásomról.

-Kikyo! Itt vannak érted!-kopogott be az igazgató a szobámba.

Szinte rögtön felkaptam a könnyű kabátom, majd a bőröndjeimért nyúltam. Az igazgató segített kivinni az iskola elé a nehezebb holmijaimat, majd berakta az iskola előtt várakozó buszba.

-Vigyázz magadra, te lány-mondta majd megborzolta a hajam.

-Viszlát egy hónap múlva.

Felszálltam a buszra ami meglepő módom nem volt üres. Egy nálam valamivel fiatalabb lány ült a vezető mögötti ülésen. Bizonytalanul rám mosolygott, amit viszonoztam.

-Szia nem baj ha ideülök?-kérdeztem.

-Szia nem éppen kérni is akartalak. Ray vagyok. Te?-kérdezte.

-Kikyo-mutatkoztam be.

Ray nagyon csinos lány volt a maga módján. Finom vonalú szemüveg takarta gyönyörű kék szemeit. Apró alig látható szeplői nagyon aranyossá tették, főleg, hogy hosszú barna haját két lófarokba kötötte.

-Szóval te most költözöl be az akadémiára?-kérdezte halkan.

-Csak cserediákként. Igaz fogalmam sincs ki az aki az akadémiáról a mi sulinkba jönne, de nem baj. Lassan kinövöm az iskola falait és kellene valamerre nyílnom-mondtam.

-Oh te idoli szinten vagy már nem? Igaz az, hogy annyian szeretnének a cégüknél tudni, csak te nem tudsz választani közülük?-kérezte.

Szemei kinyíltak a kíváncsiságtól.

-Valami olyasmi-mondtam zavartan.

Szerencsére ezután Ray már nemigazán volt beszéde kedvében ugyan is elindultunk. Mint megtudtam komoly gondja van a buszozással és elsősorban azért akarta, hogy mellé üljek, hogy szóljak a sofőrnek ha rosszabbul lenne. Lehet ez másnak kihasználásnak tűnne, de én nem bírtam magamra venni.

Az akadémia a városon kívül volt. Mire oda értünk a sofőr még két fiút és egy lányt szedett fel. Mind az iskola új diákjai voltak. Csak én lógtam ki a sorból. Menet közben megcsörrent a mobilom. Kimiko volt az. Ha tudom mi vár rám nem vettem volna fel, de sajnos nem tudtam így fel vettem.

-Szia Kimi...

-Te szemét! Megléptél egy cserediák programban és nekem nem is szólsz?! Az igazgatótól kell megtudnom, hogy leléptél?

-Nyugi Kimiko. Kezdjük ott, hogy az igazgató nem akarta, hogy szóljak neked...

-Nem érdekel tudtommal a barátnőd vagyok! Hívj fel ha van valami!

Azzal letette. Tisztában voltam vele, hogy néhány óra múlva vissza fog hívni, mivel csak én voltam az egyetlen barátja a suliban.

Ahogy megpillantottam az akadémiát kellemes bizsergés vett erőt rajtam. Magam sem tudtam miért, de szívem szerint futottam volna egy kört. A kapu kinyílt a sofőr meg intett a kapuőröknek. Megkönnyebbülten vettem észre, hogy az épület körül hatalmas park található amiben van kiépített ösvény is. A normális emberek inkább séta útnak tekintették, de egy vidékről jött lánynak mint nekem kifejezetten normális futó terep volt az erdős talaj. Imádtam a terepfutást. Az árvaházban képes voltam felkelni hajnalban, csak azért, hogy futva elkísérjem az egyik nevelőnőt a boltba. Az árvaház egy domb aljában helyezkedett el, a kisváros meg a domb tetején volt.

-Megjöttünk gyereke! Szálljatok ki. A csomagjaitokat felviszem, majd a kijelölt szobátokba-mondta a sofőr ahogy meg állt az iskola előtt.

Raynek akadtak kisebb gondjai a leszálláskor mivel nagyon rosszul volt még, így segítettem neki. Néhány percig még rám támaszkodott, majd kihúzta magát és nagy levegőt vett.

-Köszönöm-mondta mosolyogva.

-Szép jó napot mindenkinek!-köszönt egy vidám hang a lépcső tetejéről.

Ahogy felnéztünk a vidám Tsukimiya Ringoval találtuk szembe magunkat. A fiatal férfi látványa megmosolyogtatott, főleg, hogy nőiesebben mozgott magassarkúban, mint én valaha is fogok. Ringo lesétált a lépcsőn, majd mindenkit megölelt közben folyamatosan beszélt.

-Üdvözöllek benneteket. Remélem sikeresek lettek az iskolában. Az igazgató már vár benneteket... Oh szóval itt a mi kis cserediákunk. Remélem tisztában vagy vele, hogy az igazgató út nagyon komolyan gondolta, hogy itt tanulhass a sulinkban-súgta az utolsó mondatot a fülembe.-Konkrétan az S osztályba fogsz kerülni... Na gyerünk ifjak hosszú a nap!

Ringo megragadta a karom a másik oldalán meg magához húzta Rayt és elindult felfelé a suliba. A többiek követtek minket. Az épület hatalmas volt. Ringo gyorsan elvezetett minket az igazgatóhoz, de még ott is úgy tartott minket mintha régóta barátok lennénk.

-A diákjaink igazgató úr! És itt az cserediák is-mondta vidáman.

Az igazgató biccentett, majd megkérte Ringot, hogy vezesse körbe az új diákokat. Kicsit furcsállottam, hogy félévkor csatlakoznak az iskolához, de hát nem az én dolgom eldönteni, hogy kit vesznek fel az akadémiára. Az igazgató sokáig csak nézett rám,. majd előkeresett egy vastag dossziét és lerakta elém az asztalra.

-Nos Miss Hatsume. Örömmel hallottam, hogy ön már ovis korában is dalversenyeket nyert. Remélem nem bánja, ha azt mondom, hogy kutakodtam kicsit ön után-intett Saotome a dossziéra.

-Szerintem nem sok érdekes dolgot találhatott rólam-mondtam halkan.

Valahogy éreztem, hogy vele most még nem pimaszkodhatok úgy ahogyan a TMS igazgatójával tehetettem három éve.

-Úgy gondolja? Nos lássuk csak a legalapvetőeket. Óvódás kori dalversenyeken második helyezés és első helyezés. Kisiskolásként minden iskolás dalversenyt megnyert a korosztályából, mind amellett kitűnő tanuló és remek fuvolázó. Középiskolában idoli tevékenysége egyre felkapottabb és ahogy az igazgatója hajlandó volt velem ezt az információt közölni alig akad egy-két ügynökség akik ne figyeltek volna fel magára.

Saotome elhallgatott, majd várakozás teljesen nézett rám. Mikor nem szólaltam meg szélesen elmosolyodott, majd folytatta.

-Két napja mikor elküldtem önnek a levelet egy diákom látta magát a Heavens-sel dolgozni és fültanúja lett, ahogy finoman fogalmazva melegebb éghajlatra küldte a frontembert. Ez volt az a pont amikor úgy döntöttem teszek egy próbát önnél. Jobb ha tudja, hogy egy ideje felfigyeltem már az ön munkásságára Miss Hatsume, csak a megfelelő időre vártam, hogy léphessek. Nos teszek önnek egy ajánlatot. Rögtön bedobom magát a mély vízbe. Az S osztály a legerősebb idolok csoportja. Innen kerültek ki eddig a legjobb bálványaim. Azt akarom, hogy egy hónapig ennek az osztálynak a tagja legyen és a végén fellépjen az egyik csapatommal, egy verseny keretén belül. Persze a banda elég felkapott és nem hiszem, hogy nagyon versenyezni fog tudni velük, de az ajánlatom a következő. Ha a saját bálványaim közül bármelyiket is megtudja lepni valamivel, vagy olyan fergeteges hangulatot tud teremteni a versenyen amilyet egy idoltól még nem nagyon láttunk akkor, de csak akkor hajlandó lennék szerződni magával. Tisztában van vele, hogy ez mit jelent?-kérdezte mézes mázosan.

-Mesterkurzus-súgtam döbbenten magam elé.

-Pontosan. Az a bizonyos Mesterkurzusról van szó ahol jelenleg a Quartet Night és a Starish is dolgozik és tanul még. Remélem tud úszni Miss Hatsume, mert ez a víz ahova bedobtam magát nem csak mély, de a sajtó kegyetlen személyében még cápákkal is tele van. Remélem nem fog mentő öv után kapálózni, hogy valaki kimentse.

Saotome mosolya vigyorrá szélesült. Ha azt hitte, hogy megrémiszthet hát tévedt.Kihúztam magam ültemben, majd illedelmesen össze kulcsoltam a kezeimet.

-Várom a kihívást uram-mondtam.

-Rendben kövessen-mondta, majd fel állt.

Rohanva követtem végig a folyosón, de nem mutattam, hogy szeretném, hogy lassítson. A férfi bekopogott egy terembe, majd meg se várva a választ benyitott.

-Szép jó napot mindenkinek-mondta, majd a tanárhoz fordult, aki nem más volt mint Ryuya Hyuga.

A szívem kicsit megugrott, mert amióta csak tudtam rajongtam érte egy kicsit. Igaz nem az tetszett elsősorban, hogy milyen jóképű volt hanem a munkássága. Keményen küzdött és kitartott az elvei mellett.

-Üdvözlöm Ryuga-san. Ugye emlékszik, hogy említettem magának a napokban a cserediákunkat? Nos ő lenne az. Miss Hatsume lépjen elő-mondta a férfi.

Belül tomboltam és remegtem, de kívülről, csak annyit láttak rajtam az S osztályosok, hogy határozott vagyok és magabiztos.

-Hm inkább nézném sport modellnek, mint idolnak. Furcsa, hogy a fiatalok mostanában mennyire a tökéles alkatú idolokért és bálványokért vannak oda, de tenni egyik se akar érte. Mit sportolsz kicsi lány?-kérdezte Hyuga miután körbejárt.

-Futok és ha alkalmam van rá lovagok-válaszoltam egyszerűen.

-Hm... Mennyire dobta be a mély vízbe igazgató úr?

-A cápák között úszik mentő öv nélkül-mondta az igazgató.

-Akkor eléggé. Nos kicsi lány remélem lesz alkalmam megfigyelni egyszer, hogy milyen gyorsan futsz és mennyire bánsz jól a lovakkal. Ülj le. A helyed ott van az ablak mellett.

Csendesen, de határozott léptekkel mentem a kijelölt helyemre. Akik mellett elhaladtam mind utánam fordultak. A fiúk végig mértek a lányok meg utánam súgtak. Persze többségük nem értette, hogy egy idol miért van egyáltalán köztük holott akár a bálványokkal is lóghatna már. Előkerestem a táskámból a füzetem és a tollam, majd kihúztam magam. Míg a két férfi halkan beszélgetett, addig mindenki engem nézett, de én csak a tábla fölé kiakasztott órára figyeltem. Igyekeztem nem büszkének mutatkozni, de elég határozottnak ahhoz, hogy ne lássák a szememben, mennyire izgulok. Mikor az igazgató elment Hyuga felém fordult, majd felkért, hogy álljak fel és mutatkozzak be.

-Sziasztok a nevem Hatsume Kikyo. Tizenkilenc éves vagyok három éve járok a Tokyo Music Schoolba. Harmadéves idol vagyok. Nagyon szeretem a zenét, de nem szeretem ha valaki a zene erejével akar megalázni másokat-mondtam.

Hyuga megköszönte, majd leültetett. Az óra tovább ment a szokásos mederben. Hyuga kérdezett a diákok feleltek. Szünetben egyedül üldögéltem az asztalnál. A lányok átnéztek rajtam mintha ott se lennék, a fiúk meg csak arról sustorogtak, hogy mekkora a mellem. Persze úgy tettem mintha nem hallanám őket, csak néztem ki az ablakon. Az udvar túl felén az épület másik szárnyában szintén folyt az élet. Feltűnt, hogy abban a vonalban ahol én ülök pont Ray ült. Ahogy elnéztem észre vettem, hogy ő is egyedül üldögél a padjában, míg a többiek beszélgetnek. Szóval neki is gondja van a társasági élettel.

A lány felém nézett, majd egy bizonytalan intéssel köszönt. Viszonoztam a gesztust. Mivel egy teljes udvar választott le minket többet nem tehettünk ebédig. Ott éppen valami péksütit majszolgattam, mikor a lány leült velem szembe.

-Szia jó látni végre valakit akit nem érdekel, hogy ki vagyok-mondta.

-Szia... Hogy érted ezt?-kérdeztem.

-Áh hosszú. Te nem tudom láttad e, hogy szobatársak lettünk-mondta örömmel.

-Komoly?

-Aham. Még, jó, hogy az igazgató nem ijed meg attól, hogy az A osztályosok keveredjenek az S-sekkel.

Egyet értettem a lánnyal. A nap végére kimerülten az első naptól mentem a szobánkba. Ray akkor már lefürdött és megvacsorázott. Egy izgalmas regényt olvasott az ágyában. Gyors letusoltam, majd elővettem a könyv folytatását.

-Az a második része?-kérdezte kíváncsian.

-Aham. nem lövöm le a poénokat, ha még nem olvastad. Ha még az egy hónapon belül kiolvasom akkor kölcsön kapod-mondtam mosolyogva.

-Meg egyeztünk.

-Amúgy mi a családneved?-kérdeztem.

Ray arca elárulta, hogy erre nem igen válaszolna, de végül megtette.

-Amakusa-mondta halkan.

Kellett néhány másodperc mire felfogtam, hogy onnan ismerős a neve.

-Rokona vagy a Heavens-beli Amakusának?-kérdeztem gyanakodva.

-Ő a bátyám...Ne ítélj el miatta-mondta könyörgően.

Össze szorítottam a szám és jól is tettem.

-Shion és én nagyon közel álltunk egymáshoz míg nem döntött úgy, hogy a banda tagja lesz. Eleinte nem bántam, de mikor az a szemét Eichi rám mászott és ő nem tett ellene semmit se ,nagyon meg haragudtam rá. Azután Van is próbálkozott nálam. Eichit és Nagit már akkor se kedveltem amikor hárman voltak. Kirával nem volt soha bajom a maga csendességével. Azonban a héttagú bandát nagyon utálom. Ezért is jelentkeztem a Saotome akadémiára, hogy megmutassam a testvéremnek mennyire megbántott.

Percekig hallgattunk, majd én törtem meg a csendet.

-Szóval akkor nem bánod ha a füled hallatára szidom a Heavenst?

Ray fel emelte a fejét és rám nézett.

-Tudod én se szeretem a bandát. Vicces, hogy egy nem kívánt közös fotózásnak köszönhetem, hogy ide bekerültem-mondtam.

-Tényleg?-kérdezte csendesen.

Én bólintottam, majd elmeséltem a két nappal korábbi történéseket. Ray helyeselt amikor oda értem, hogy mit mondtam a frontembernek.

-Ki volt az a diák aki látott titeket?-kérdezte végül.

-Nem tudom és ez megőrjít-válaszoltam.

Ezután elmondtam neki, hogy milyen feltétellel vagyok itt az iskolában. Ray döbbenten hallgatta a beszámolóm. Igaz én is alig hittem magamnak. Tényleg itt vagyok és versenyezni fogok Saotome egyik csapatával? Ez most tényleg komoly?