4.dallam Az új kezdet

Ahogy számítottam rá az igazgató nem volt túlságosan elragadva, hogy Saotome nem vett fel a kurzusra. Persze attól a pontól kezdve, hogy vissza mentem a TMS falai közé, már nem titkolta többé mennyien akarnak az ügynökségüknek. Én persze minden napom majdnem ugyan úgy folytattam tovább. A napi gyakorlás és tanulás kibővült a cégek és ügynökségek át tanulmányázásával. Nem volt könnyű feladat. Mindnek felírtam, hogy miért akarok ott lenni és miért nem. Ahol több volt a nem lehetőség felhívtam a céget és közöltem velük, hogy nem őket választottam.
Kimiko elpártolása nagyon fájt, de nem hatott meg annyira, hogy ne figyeljek a munkámra. Ráadásul Ray-el tartottam, a kapcsolatot, így mondhatni kárpótolva lettem. A lány annyira magányos lett, most, hogy én nem voltam a szoba társa. Vele nem akartam ugyan abba a hibába esni mint Kimikonál. Igyekeztem oda figyelni rá, nehogy úgy érezze, hogy nem foglalkozom vele.
Persze a sok munka mellett így is volt, hogy néha elfelejtettem neki írni, vagy visszahívni. Ő azonban nem vette fel, hiszen neki is volt dolga elég.
Fáradtan rogytam le az ágyamra. Aznapra teljesen kész voltam, de nem volt mit tenni ellene. Az igazgató kezembe nyomott egy mappát, amiben a következő munka sorozatom volt. Fáradtan néztem végig, hogy az elkövetkező napokban milyen fotózásokon kell részt vennem.
Az ügynökség aminek tagjaival fotózkodnom kellett nagyon nem nyerte meg a jókedvemet. A pokolbéli angyalok megint elértek, de ez most hivatalos fotózás volt, nem pedig valami rögtönzött. Ha akartam se tudtam volna letagadni, hogy velük dolgozom, mivel ők éppen akkor jelentették be, hogy mit terveznek.
Az ügynökségük új idolját akarták bemutatni ezzel a fotózással.
Másnap mogorván keltem fel, de néhány óra múlva azt kívántam bár ne tettem volna. Újra szemtől szemben álltam a Heavens tagjaival, ami önmagában nem is lett volna baj, de az új tagjuk nem más volt mint Kimiko. Barátnőm olyan széles, és gonosz vigyorral nézett rám. Csak ekkor döbbentem rá, hogy ő már nem volt a barátom többé. Hiába reménykedtem még a barátságunkban, ő senkinek tartott. Hát legyen. Nem fog sírni látni abban biztos vagyok.
A fotós rövid ismertetőt tartott a modellekről, majd mindenkit elküldött, hogy átöltözzünk. Már javában a sminkeltek, amikor Kimiko kijött az öltözőjéből. Ha továbbra is ilyen lassú marad biztos lehet benne, hogy nem jut el a bálvány szintre. Nem reagált elég gyorsan a producerek kérésére, ráadásul nem volt semmi színészi tehetsége. Mindig sajnáltam, hogy nem figyelt oda, mikor velem jött ki a gyakorlatba, de most nem akartam ezen rágódni. Ő kitörölt az életéből, akkor én nem fogok rimánkodni utána.
Kihúztam magam és büszkén álltam kamera elé. A TMS diákjai közül kevesen mondhatták el magukról, hogy bálvánnyá válásuk előtt élőműsorban szerepeltek. Igaza volt az igazgatónak. Az élő műsor megváltoztatja az embert. Nagyobb erővel veti magát bele a munkába, hiszen tudja, hogy a rajongói jobban figyelnek rá egy élő adás után.
Nem akartam elhinni, de most, a fotózáson valahogy jobban jöttek a természetes spontán mozdulatok, mint előtte. Minden érzelmem bele adtam és igen elmondhatom, hogy felülmúltam magam.
Kimiko nehezen viselte, mindig is, hogy jobb vagyok nála. Hiába voltunk egykor barátnők őt ez nem zavarta, hogy az orrom alá dörgölje, hogy őt már bevették egy ügynökséghez. Nem akartam elrontani a kedvét, hogy a drága elnök ura nekem is küldött egy ajánlatot, amit eszem ágába se volt kedvem elfogadni. Utáltam a Heavens ezt a minden lépen álszent "angyalokat". Nem volt nehéz teljesítenem azt a feladatott, hogy utálkozva és távolságtartón viselkedjek velük.
-Hú kicsi lány te aztán jó színész lennél-jegyezte meg a fotós.
Nem akartam mondani, hogy egyáltalán nem színészkedem. Az ebédszünetben csendesen olvasgattam, miközben azt a kicsiny ebédet ettem amit magammal hoztam. Nem messze tőlem a fúk lelkesen nevettek és undorítóbbnál undorítóbb dolgokat mondtak. Kimiko minden szavukon csüngött. Komolyan hogy lehet ennyire valakit félre ismerni? Azt hittem ez a lány mélységesen megveti azokat akik a testüket kínálják, csak, hogy jobb pozícióba kerüljenek, erre, most ő az aki ezt csinálja. Ootori ölében ült és előszeretettel nyomta hozzá a mellét, miközben a fiú keze folyamatosan a combját simogatta.
-Rendben emberek akkor most álljunk vissza. Kikyo most más lesz a párod. Kira-san. Jöjjön csak ide!-rendelkezett a fotós.
Elhúztam a számat, de szót fogadtam. Szerelmes párt kellett alakítani. Kira volt a csendes és visszahúzódó fiú nekem meg egy szeleburdi lányt kellett eljátszanom. Talán ő volt az egyetlen fiú a Heavensből akit még normálisnak tartottam. Az még az ő érintésétől is irtóztam kicsit. Azonban az ő hidegsége megnyugtatott, hogy neki is csak egy munka és nem fog a fényképezés után taperolni.
Bár voltak jó pillanatok még is úgy éreztem a nap egy jó nagy adag kudarc. Fáradtan vonszoltam magam  koleszig. Még arra se volt erőm, hogy bemenjek az igazgatóhoz. Már majdnem elaludtam a kedvenc fotelemben, mikor az igazgató kopogott. Álmosan nyitottam ajtót, majd megtámaszkodtam az ajtófélfában.
-Várhatom, hogy lejelentkezz nálam igaz? Na milyen napod volt?-kérdezte mosolyogva.
-Fárasztó-vágtam rá.
-Azért csak van időd még átolvasni ezeket?-kérdezte és egy köteg felkérést és a hozzájuk tartozó szerződéseket húzta elő.
Fáradtan vettem el tőle, majd vissza ültem a fotelhoz és elkezdtem átolvasni az ajánlatokat. A legtöbb cég nagyon ismerős volt, hiszen egy pár levelet, már küldtek nekem. Komolyan miért gondolták, azt, hogy majd egy idő után őket választom? Észre se vettem, hogy az igazgató ott maradt a szobában és dossziékba rakja azokat akiket már megnéztem.
Az utolsó levélen nem volt címzés, csak egy jel. Egy iskola és egy ügynökség jele volt ez.
-Mi a fene?-kérdeztem döbbenten.
Mindenre számítottam, na de erre nem. Saotome nem tudja mit akar, vagy csak szórakozott velem a múltkor?
-Oh igen ezen én is meglepődtem. Nos nem nyitod ki?

"Kedves Kikyo Hatsume kisasszony!
Örömmel értesítjük önt, hogy a Saotome ügynökség és Zenei Akadémia vezérkara úgy döntött, hogy szeretné felvenni az ügynökségünkbe. Az elnök úr személyesen biztosítja önnek, hogy bár a legutóbbi találkozásukkor nem volt megelégedve az ön munkájával, úgy döntött, hogy ad önnek még egy esélyt. Amennyiben elfogadja az ajánlatot, ön is a Mesterkurzus lakója  lesz. Munka köre a fotózásokra , koncertekre és filmekben valószereplésre is kiterjed. Továbbá ha elfogadja a szerződési feltételeket, akkor legalább tíz évre elkötelezi magát az ügynökséghez.
Amennyiben elfogadja a feltételeket kérem hívja fel az elnök urat tíz munkanapon belül.
Üdvözlettel: Saotome ügynökség titkársága!"

Átfutottam a szerződést. Egészen jó százalék maradt a zsebemben minden sikeres munka után. Elgondolkodva néztem a lapot, majd félretettem.
-Nem hívod fel őket?-kérdezte az igazgató döbbenten.
-Nem tudom... Szerintem nem vagyok egy báb akit félre lehet dobni, majd még is elővenni...
-Ide a telefonal!-mondta az igazgató, majd elvette a telefonom.-Nincs hiszti! Saotome ügynökségénél nincs jobb amit kaphatnál! Ráadásul így találkozhatnál néha a barátnőddel-mondta.
Ezzel nyert, de én még mindig nem voltam biztos benne. A telefon azonban kicsengett már, és mire észbe kaptam az igazgató már hívatta is a telefonhoz Saotomét. Csak rövid magyarázatot adott arra, hogy miért nem én telefonálok, majd közölte, hogy a szerződést a holnapi nap folyamán feladom a postán. Miközben Saotoméval beszélt a kezembe nyomott egy tollat és a szerződésre mutatott vele. Nem volt vissza út. Alá írtam a papírokat, majd felsóhajtottam.
Hogy büszke voltam e magamra? Nem. Nekem kellett volna felhívnom az ügynökséget és nem az igazgatónak. Hogy megkönnyebbültem-e? Igen. Végre nekem is volt ügynökségem.
Másnap összepakoltam a holmijaimat. A könyveim elfértek egy bőröndben. A másikban ruhák és egy garnitúra ágynemű huzat kapott helyett. Lényegében én még mindig egy árvaházi lány voltam. Írtam még egy levelet egykori nevelőnőimnek, melyben meghagytam az új címem nekik, majd az igazgató kíséretében kocsiba szálltam.
Az ügynökség épülete hatalma volt és kis híján eltévedtem benne. Saotome természetesen nem innen irányította a cégét, hanem a kurzusról. majdnem egy órát vártunk rá az irodában, mikor végre méltóztatott megjelenni. Nem szóltam egy szót, mikor megláttam vigyorgó arcát, de magamban egy pár százszor felpofoztam.
-Nos Miss Hatsume? Azt hittem nem fogja elfogadni az ajánlatom.
Csendesen mosolyogtam. Az igazgató úr ismert már annyira, hogy bármelyik pillanatban robbanhatok, így finoman megbökte a derekam, hogy elterelje a figyelmem.
-Hát többek között elgondolkodtam rajta, hogy nem fogadom el, de mit értem volna el azzal, hogy duzzogok? Nem akarom a jó lehetőségeket elrontani azzal, hogy hisztis picsaként viselkedek-mondtam végül.
-Látom az ön nyelvét is éppen annyira felvágták mint Kurusaki úrét. Ma délután megmutatom önnek az új lakóhelyét, de előtte még van egy kis dolga-mondta, majd behívatta a titkárnőjét.- Kérem intézkedjen, hogy Miss Hatsume csomagjai eljussanak a kurzusra.
A nő bólintott, majd távozott.
-Nem fogok szépíteni. Szükségem van egy sportos modellre, aki versenyben tudja tartani az ügynökségem. Öreg riválisom az öreg Eiichi azt hiszi, hogy egy csinoska kislánnyal versenyezhet ellenem. Azonban nem tudja, hogy egy lány nem veheti fel a versenyt négy ellen. Megvan a csendes és nyugodt művész, a mindig jó kedvű könyvmoly, a vidám énekes és most már a sportos női ideáll is. Négy stílus, négy különböző lánnyal, igaz ebből csak kettő szokott kamerák elé állni.
-Ha ól értem borsot akar törni a Heavens ügynökségének orra alá?-kérdeztem.
-Pontosa. A kollekciók fotózása egy óra múlva kezdődik-mondta a férfi.
-Sport cipőt, és edző ruhát ide. Az utóbbi időben különös képen meg nőt az utálat faktorom a fiúk felé. Nem akarok mást csak bosszantani őket-mondtam vigyorogva.
Az igazgató csak a kezébe temette a fejét, de ő is mosolygott. Elkísért a fotózásra. Ott már vártak a lányok, legalább is kettő. Haruka és Tomochika ott beszélgettek. Nem volt nehéz kitalálni melyik ki lesz. Haruka csendesen köszöntött, Tomochika pedig csilingelő hangon mutatkozott be.
-Örülök, hogy végül az igazgató felvett hozzánk. Mikor a suliban voltál akkor is találkozni akartam veled, de nem volt rá lehetőségem-mondta a vörös hajú lány.
-Részemről a szerencse-mondtam.
A stáb körülöttünk forgolódott. Vártam,hogy a negyedik a könyvmoly betoppanjon, de ő nem jött, csak nagy sokára. Érkezése kis híján letepert a földre, szó szerint. Még, hogy ersebb voltam és megtartottam a kettőnk súlyát. Ray nevetve ölelgetett.
-Annyira örülök, hogy látlak-mondta, mikor végre elengedett.
-Én is, de a szuszt legközelebb ne szorítsd csak úgy ki belőlem-nevettem.
A fotózás végre elkezdődött. Raynek le kellett vennie a szemüvegét, de még így is aranyos volt. Volt amit párokban készítettek, de akadt olyan is amit egyedileg. A felvételek nagyon jól sikerültek. Az utolsó sorozatban mind a négyen könnyű nyári ruhákat kaptunk. Nevettünk és jól éreztük magunkat. Bár az utóbbi időben néha elkeseredtem, és kicsit felgyorsult az életem, de végre elkezdtem karrierem.
A nevem Kikyo Hatsume a mai naptól hivatalosan is a bálványok között folytatom az utamat. Végre van egy ügynökég akinek a csapatába tartozhatom. Új kezdet indult el. A múlt nem számított. végre elértem amit már ovis korom óta szerettem volna. Bálvány lettem.

3.dallam Vissza a suliba

Az első hét nagyon komoly munkával telt. Furcsa mód mindenki tudta, hogy honnan jöttem és mi a feladatom. Úgy kezeltek mint valami kémet. Ray kivételével szinte mindenki átnézett rajtam. A lány lett az én kis dalszöveg íróm, bár a TMS-nél megtanultuk, hogy hogyan kell magunknak írna dalt, de mivel a lány zene szerző akart lenni így én voltam akin gyakorolhat.
A lány saját bevallása szerint nagyon szeretett volna megtanulni klarinétezni, de a tüdeje nem bírta a terhelést így maradtak neki a pengetős és ütős hangszerek. Igazából nekem csak finomítani kellett a stílusán, ami alapból meg volt neki. Sajnos nagyon érződött rajta, hogy haragszik a bátyára.
Azonban nagyon jól kijöttünk. Esténként lefekvés előtt olvastunk gy kicsit, majd kitárgyaltuk a Heavenst. Ray az utóbbi időben kezdte átvenni Kimiko helyét. Ez csak azért volt lehetséges, mert a lány közölte velem, hogy nem ér rá, mivel átvették egy másik iskolába, ahol nagyon jól érzi magát és barátai is vannak. Mikor kérdeztem, hogy hova vették át lekiabálta a fejem, majd le tette.
-Szerintem nem barátnő az ilyen. Te csak a tanárodra hallgattál, amikor eljöttél ide. Ne is foglalkozz vele-mondta Ray, majd a kezembe adott egy újabb halom házit. Sajnos nem engedtem meg neki, hogy hanyag és össze csapott kottákat adjon ki a kezéből, így minden este keményen átírattam vele.
A mostani lapok sokkal rendezettebbek voltak mind a többiek.
-Kezdesz bele jönni-mondtam, mire ő megvonta a vállát.
-Rá jöttem, hogy kevesebb időt vesz el, ha egyszer csinálom meg normálisan.
Egyszerre kezdtünk el nevetni. Persze a jókedvünk csak addig tartott ki amíg le nem feküdtünk aludni. Akkor rögtön vissza tért az a kellemetlen érzésem, hogy Kimiko miattam lett hirtelen olyan rossz szándékú.
-Kikyo-chan!-kiáltott utánam valaki kizökkentve a gondolataimból.
Ringo-san rohant felém, miközben mosolyogva egy papírt lengetett előttem.
-Nézd az igazgató kiválasztotta melyik három dallal szerepelj a versenyen. Most már lesz időd gyakorolni-mondta boldogan és elém rakta a rövid listát.
Csak gyorsan átfutottam a címeket. Mind olyan dal volt amit én írtam és nem Ray. Szegény lány biztos csalódott lesz pedig a tíz dalból amit be kellett adnom hét az ő irománya volt, amit szívesen énekeltem volna. Már éppen mentem volna tovább amikor feltűnt, hogy Ringo még mindig ott áll előttem.
-Igen tanár úr?
-A versenyt az igazgató előrébb hozta most szerdára-mondta mosolyogva.-Azt üzeni ne hagyj ki egy órát sem. Minden jót kislány.
Döbbenten néztem utána. A verseny előrébb lett hozva?! Miért? Csak ekkor néztem körbe és megértettem. Az igazgató tényleg a mély vízbe dobott engem és arra kíváncsi, hogy hogyan reagálok az új helyzetre. Magamban elmosolyodtam és hagytam, hogy a pimasz énem feltörjön. Az ostoba vigyort nem lehetett letörölni az arcomról egész nap.
Ryuya meg is jegyezte, hogy feltűnően jó a kedvem. Azonban a tervem már kész volt. Délután pillanatok alatt megcsináltam a feladataimat, megjelentem a kötelező egy órás próbán, majd fogtam a telefonom és a futó ruházatom, majd neki vágtam. A zenelejátszóba végtelen ismétlésre állítottam a három dal demóját és csak futottam, amíg bírtam. Igazából azután se álltam meg.Bár egy idő után a testem minden sejtje azt jelezte, hogy teljesen kimerült szellemileg csak akkor töltöttem fel. Szükségem is volt a mentális frissességre, hiszen a verseny nem három hét hanem három nap múlva volt esedékes.
Mire vissza mentem a koleszba Ray már mélyen aludt. Hamar lefürödtem, majd ágyba bújtam. Hála a futásnak gyorsan elaludtam, de arra figyeltem, hogy még akkor is a dalaimat hallgassam. Másnap többször is össze futottam az igazgatóval, aki felvont szemöldökkel nézett rám. Biztos abban reménykedett, hogy majd kihúzom magam valahogy az órákról, de tévedett. Inkább pimaszkodtam, aminek az lett az eredménye, hogy több zene elméleti házi feladatot kaptam. Nem bántam. Lehet, hogy az akadémia volt az egyik legerősebb ügynökséggel ellátott iskola egész japánban,de az biztos, hogy a zene elméletet nem vasalták be annyira a diákjaikon, mint a TMS-ben. Ott max két napunk volt egy házira, itt meg egy hetet adtak rá.
Gyors megcsináltam a feladataimat, majd megint elmentem futni. Nem idegesítettem magam a versenyen mivel ha valamit akkor azt megtanultam, hogy minden fejben dől el. A próbákon oda tettem magam, de amúgy az egészet a fejemben gyakoroltam. Tudtam, hogy úgy tűnhet mintha nem is érdekelne, de nem érdekelt mások véleménye.
-Sport lány gyere csak ide!-szólított meg Ryuya szerdán az órák után.
-Igen-Ryuya-san?
-Nem félsz a mai versenytől?-kérdezte aggódva.
-Nem. Vagy nyerek vagy veszítek. Ha az utóbbi elgondolkodom rajta, hogy kilépjek a zene iparból, ha meg az előbbi, akkor továbbra is keményen fogok készülni-mondta határozottan.
Ryuya elismerően bólintott, majd még hozzá tette.
-Elszántságod van, de akikkel versenyezned kell ma azok már bálványok. Tartok tőle nem gyakoroltál eleget és le fognak söpörni a...
-Ryuya-san... Felkészültem lelkileg arra is, hogy ma nem nyerek, de akkor sem veszitek semmit, hiszen kevés idol mondhatja el magáról, hogy bálványokkal versenyzett... Most viszont ha nem bánja muszáj mennem a koncert terembe.
Gyorsan berohantam a szobámba, majd átöltöztem. Nem vettem fel kirívó ruhákat még is ahogy kiléptem a folyosóra a lányok tekintete megvillant. Hát jó talán a a testhez simuló ing és farmer nem volt a legjobb választás, de ez voltam én. Hajam lófarokba kötöttem, de még így is a csípőmet verdeste.
Ray vidáman várt a koncert terem előtt. Ő volt a hivatalos kísérőm, bár a dalaim demóról mentek. Az igazgató önelégülten állt a színpadon. Mellette Ott volt a Quartet Night és a Starish.
-Nos Miss Hatsume? Jól meggondolta ezt a verseny? Nem láttam sokat gyakorolni-mondta az igazgató vigyorogva.
Kihúztam magam, mire mellettem Ray kicsit kuncogott.
-Csak ne lennél ennyire magabiztos-mondta halkan.
-Nem vagyok biztos magamban, de ma én csak nyertesként fogok távozni-mondtam állammal a kamerák felé mutatva.
-Élőben közvetítik?-kérdezte a lány amikor felfogta a szavaimat.
Csak bólintottam. Az igazgató egy pillanatra elvesztette a jókedvét, majd két borítékot nyújtott felém.
-Döntsön a sors-mondta.
Elfordultam és Rayre néztem, miközben kihúztam az egyik borítékot a kezéből. Nem a férfinek adtam oda, hanem a lánynak.
-Quartet Night-olvasta fel csendesen, majd mutatta a csapat nevét.
-Nos akkor ez eldőlt. Az ön ellenfele a Quartet Night lesz. Sok szerencsét-mondta, majd elvolna a fiúkat.
Csendesen léptem a függöny mögé, majd lazítani kezdtem. Alapvető szabályok egyike amit a TMS-nél megtanítana az idoloknak, hogy soha ne lépjenek színpadra bemelegítés nélkül. A fülemre rögzítettem a mikrofonom, majd vártam, hogy elkezdődjön a verseny.
A nézőtér lassan telt meg, de mikor már az utolsó ember is elfoglalta a helyét egy hölgy lépett elő a függöny mögül. Kezében egy zene tévécsatorna logójával ellátott mikrofon volt. Mindenkit üdvözölt, majd elmondta, hogy miért vagyunk itt. A nézők nem csak a teremben szavazhattak (ami azért volt jó, mert csak a diákok lehettek a koncerteremben és valljuk be eléggé elfogult lett volna így a verseny), hanem a tévén keresztül is.

Ray
Kikyo nagy levegőt vett, majd mikor szólították a színpadra sétált. Váltatlanul az igazgató jelent meg mellettem arcán kaján vigyorral.
-Már ma este csomagolni fog és vissza költözik az iskolájába.
Kérdőn néztem rá, mire folytatta.
-Eszem ágába nem volt felvenni és mivel senkit nem nyűgözött még le nem is fog bekerülni a kurzusra.
-Akkor miért invitálta meg "cserediák" bigyuszkára?-kérdeztem halkan.
-Csak Miss Karukának akartam adni egy esélyt, hogy elhívom, de ő még eddig azt se tudta, hogy itt van. Soha nem vennék fel egy olyan embert aki olyan mint Miss Hatsume-mondta az igazgató.
-Miért nem?-tört fel belőlem a kérdés.
-Mert bár tehetsége van az énekhez, nem tud kire támaszkodni, csak a tanárára... Nincs senkije se hiszen a barátnője az első adandó alkalommal eldobta őt... Nem kell ilyen instabil állapotú lány a kurzusra.
Ledöntetett a férfi viselkedése. Kikyo elkezdett énekelni, mire a tömeg elhalkult. Gyönyörű hangja volt a lánynak, de nem tudtam élvezni, úgy hogy tudtam, feleslegesen küszködik, hiszen nem kerül be a kurzusra. A dal nagyon is gyönyörű volt, főleg ahogy Kikyo előadta. Mikor elhallgatott egy pillanatig csend volt, majd hirtelen hangos taps tört ki. Kikyo kecses léptekkel vonult a színpad másik oldalára, majd oldalt várt.
Máskor biztos nagyon élveztem volna a koncertet, de így, hogy tudtam mit tervez az igazgató nagyon szomorú voltam.
A csinos riporter jött fel a színpadra. Volt még tíz perc, hogy mindenki szavazzon. Feszülten vártam, hogy kimondják Kikyo elbukott. Ő még nem tudta, de én már igen. Mikor a Quartet Night-ot és őt újra felhívták a színpadra csak csendesen elfordultam, majd vissza mentem a kollégiumba.

Kikyo
Csak két szavazattal maradtam le. Csak kettő kellett volna, hogy nyerjek. Ezen gondolkodtam, miközben mosolyogva mentem vissza a szobámba. Nem bántam, hogy nem nyertem, hiszen élőadásba kerülhettem életemben először. Még ha nem is vesznek fel most már az igazgató kénytelen lesz kiadni valamelyik ügynökségnek.
Azonban azt sajnáltam, hogy holnap össze kell csomagolnom és itt hagyni az akadémiát. Hiányozni fog Ray. Ha már így szóba került. A lány ott ült a szobában és szemlátomást nagyon rosszul érezte magát.
-Jól vagy?-kérdeztem aggódva.
-Nem...Remélem tisztában vagy vele, hogy az igazgató nem akar fel venni téged?-kérdezte halkan.
-Csak sejtettem... Te honnan tudod.
-Mikor felmentél a színpadra az igazgató mondta...
-Értem...Akkor ideje pakolnom igaz?-kérdeztem nyugodtan.
Ray nem válaszolt, csak nézte ahogy össze szedem a holmijaimat. Aznap este nem nevettünk, bár nekem attól jó kedvem volt. Élő adásban ment a verseny így most már választhatok céget.
Reggel még fel se öltöztünk amikor az igazgató küldött egy levelet, hogy csomagoljak, mert vissza visznek a sulimba. Ray pocsék hangulatba került, de én csak mosolyogtam és a kezébe adtam az email címem, meg a telefon számom.
-Majd beszélünk-mondtam és elraktam a maradék holmim.
-Hiányozni fogsz-búcsúzott a lány.
Gyors megölelt, majd elszaladt az ebédlőbe, mivel nemsokára kezdődött az órája. Én csendesen felvettem a kabátom, majd a bőröndöm magam után húzva elindultam kifelé az akadémiáról. A kapuban még vissza néztem, miközben vártam, hogy jöjjenek értem. Az biztos, hogy ez az egy hét megváltoztatott. Csak azt nem tudom milyen mértékben.

2.dallam Amakusa a szobatársam

A levél tartalma nem hazudott. Igaz nem hivatalos felkérés volt, csak egy ajánlat, hogy legyek tagja a cserediák programnak a Saotome zeneakadémián. Az igazgató morgott ugyan de hamar felhívta Saotome urat, hogy elfogadom a felkérést.

-Holnap délután érted jönnek. Addigra pakolj össze. Kiky... Ne szúrd el ezt a lehetőséget kislány-mondta az igazgató.

Kicsit idegesen, de pakolászni kezdtem. Másnap teljesen kihagyott a koncentrációm. Zene elméleten meg is szidott a tanár, ami már csak azért is volt kínos, mert mindenki nálam fiatalabb volt. Kimiko szokás szerint kiszúrta, hogy nem figyelek rá, de az oka nem is érdekelte. Az előző napi fotózáson járt az agya és azon, hogy legközelebb kér közös fotót a bálványokkal. Az egész suli attól zengett, hogy a fotózásom végén a Haevenssel fejeztem be. Szerencsére azt senki nem tudta, hogy a zsebemben ott lapul a behívó levél a Saotome akadémiára. Ha tudták volna biztos nem tudok olyan könnyen meglépni a délutáni tánc edzésről, mint ahogy sikerült meglépnem.

Izgatottan ültem az ágyamon közben körbe néztem. A könyveim mind a bőröndben,ahogy a ruháim is. Az ágy szinte teljesen kihaltnak tűnt mintha senki nem aludt volna benne. Ahogy lenéztem a lábamhoz megkönnyebbülve láttam, hogy a fuvolám ott van mellettem. Ez az öreg hangszer mindig velem volt. Az árvaházi nevelők szerint az a férfi aki bevitt engem a lelkükre bízta, hogy tanítsanak meg rajta játszani, hiszen állítólag az apámé volt. A férfi még annyit mondott, hogy nagyanyám leánykori neve legyen a nevem, csak azért, hogy ha egyszer össze találkozom a valódi szüleimmel akkor megismerjenek. Sajnos nem tudtam kideríteni, hogy kik is voltak azok igazából.

Soha senki nem keresett meg, csak egy levelet kaptam minden évben a szülinapomon. Minden évben kézzel festett képeslapok jöttek nekem, de hogy ki küldte azt nem tudtam. A furcsa az volt, hogy bár én nem tudhattam, hogy ki az aki küldi ő szemlátomást tudta mikor hol vagyok. Mikor beköltöztem a fővárosba azt hittem, hogy csak az árvaház küldi, majd utánam a leveleket, de azonban a képeslapok egyenesen hozzám jöttek. Az összes levél a fuvola tokomban pihent egy kis zsebben. Néhányat régebben könyvjelzőnek is használtam, de miután így sokkal hamarabb tönkre mentek így letettem erről a szokásomról.

-Kikyo! Itt vannak érted!-kopogott be az igazgató a szobámba.

Szinte rögtön felkaptam a könnyű kabátom, majd a bőröndjeimért nyúltam. Az igazgató segített kivinni az iskola elé a nehezebb holmijaimat, majd berakta az iskola előtt várakozó buszba.

-Vigyázz magadra, te lány-mondta majd megborzolta a hajam.

-Viszlát egy hónap múlva.

Felszálltam a buszra ami meglepő módom nem volt üres. Egy nálam valamivel fiatalabb lány ült a vezető mögötti ülésen. Bizonytalanul rám mosolygott, amit viszonoztam.

-Szia nem baj ha ideülök?-kérdeztem.

-Szia nem éppen kérni is akartalak. Ray vagyok. Te?-kérdezte.

-Kikyo-mutatkoztam be.

Ray nagyon csinos lány volt a maga módján. Finom vonalú szemüveg takarta gyönyörű kék szemeit. Apró alig látható szeplői nagyon aranyossá tették, főleg, hogy hosszú barna haját két lófarokba kötötte.

-Szóval te most költözöl be az akadémiára?-kérdezte halkan.

-Csak cserediákként. Igaz fogalmam sincs ki az aki az akadémiáról a mi sulinkba jönne, de nem baj. Lassan kinövöm az iskola falait és kellene valamerre nyílnom-mondtam.

-Oh te idoli szinten vagy már nem? Igaz az, hogy annyian szeretnének a cégüknél tudni, csak te nem tudsz választani közülük?-kérezte.

Szemei kinyíltak a kíváncsiságtól.

-Valami olyasmi-mondtam zavartan.

Szerencsére ezután Ray már nemigazán volt beszéde kedvében ugyan is elindultunk. Mint megtudtam komoly gondja van a buszozással és elsősorban azért akarta, hogy mellé üljek, hogy szóljak a sofőrnek ha rosszabbul lenne. Lehet ez másnak kihasználásnak tűnne, de én nem bírtam magamra venni.

Az akadémia a városon kívül volt. Mire oda értünk a sofőr még két fiút és egy lányt szedett fel. Mind az iskola új diákjai voltak. Csak én lógtam ki a sorból. Menet közben megcsörrent a mobilom. Kimiko volt az. Ha tudom mi vár rám nem vettem volna fel, de sajnos nem tudtam így fel vettem.

-Szia Kimi...

-Te szemét! Megléptél egy cserediák programban és nekem nem is szólsz?! Az igazgatótól kell megtudnom, hogy leléptél?

-Nyugi Kimiko. Kezdjük ott, hogy az igazgató nem akarta, hogy szóljak neked...

-Nem érdekel tudtommal a barátnőd vagyok! Hívj fel ha van valami!

Azzal letette. Tisztában voltam vele, hogy néhány óra múlva vissza fog hívni, mivel csak én voltam az egyetlen barátja a suliban.

Ahogy megpillantottam az akadémiát kellemes bizsergés vett erőt rajtam. Magam sem tudtam miért, de szívem szerint futottam volna egy kört. A kapu kinyílt a sofőr meg intett a kapuőröknek. Megkönnyebbülten vettem észre, hogy az épület körül hatalmas park található amiben van kiépített ösvény is. A normális emberek inkább séta útnak tekintették, de egy vidékről jött lánynak mint nekem kifejezetten normális futó terep volt az erdős talaj. Imádtam a terepfutást. Az árvaházban képes voltam felkelni hajnalban, csak azért, hogy futva elkísérjem az egyik nevelőnőt a boltba. Az árvaház egy domb aljában helyezkedett el, a kisváros meg a domb tetején volt.

-Megjöttünk gyereke! Szálljatok ki. A csomagjaitokat felviszem, majd a kijelölt szobátokba-mondta a sofőr ahogy meg állt az iskola előtt.

Raynek akadtak kisebb gondjai a leszálláskor mivel nagyon rosszul volt még, így segítettem neki. Néhány percig még rám támaszkodott, majd kihúzta magát és nagy levegőt vett.

-Köszönöm-mondta mosolyogva.

-Szép jó napot mindenkinek!-köszönt egy vidám hang a lépcső tetejéről.

Ahogy felnéztünk a vidám Tsukimiya Ringoval találtuk szembe magunkat. A fiatal férfi látványa megmosolyogtatott, főleg, hogy nőiesebben mozgott magassarkúban, mint én valaha is fogok. Ringo lesétált a lépcsőn, majd mindenkit megölelt közben folyamatosan beszélt.

-Üdvözöllek benneteket. Remélem sikeresek lettek az iskolában. Az igazgató már vár benneteket... Oh szóval itt a mi kis cserediákunk. Remélem tisztában vagy vele, hogy az igazgató út nagyon komolyan gondolta, hogy itt tanulhass a sulinkban-súgta az utolsó mondatot a fülembe.-Konkrétan az S osztályba fogsz kerülni... Na gyerünk ifjak hosszú a nap!

Ringo megragadta a karom a másik oldalán meg magához húzta Rayt és elindult felfelé a suliba. A többiek követtek minket. Az épület hatalmas volt. Ringo gyorsan elvezetett minket az igazgatóhoz, de még ott is úgy tartott minket mintha régóta barátok lennénk.

-A diákjaink igazgató úr! És itt az cserediák is-mondta vidáman.

Az igazgató biccentett, majd megkérte Ringot, hogy vezesse körbe az új diákokat. Kicsit furcsállottam, hogy félévkor csatlakoznak az iskolához, de hát nem az én dolgom eldönteni, hogy kit vesznek fel az akadémiára. Az igazgató sokáig csak nézett rám,. majd előkeresett egy vastag dossziét és lerakta elém az asztalra.

-Nos Miss Hatsume. Örömmel hallottam, hogy ön már ovis korában is dalversenyeket nyert. Remélem nem bánja, ha azt mondom, hogy kutakodtam kicsit ön után-intett Saotome a dossziéra.

-Szerintem nem sok érdekes dolgot találhatott rólam-mondtam halkan.

Valahogy éreztem, hogy vele most még nem pimaszkodhatok úgy ahogyan a TMS igazgatójával tehetettem három éve.

-Úgy gondolja? Nos lássuk csak a legalapvetőeket. Óvódás kori dalversenyeken második helyezés és első helyezés. Kisiskolásként minden iskolás dalversenyt megnyert a korosztályából, mind amellett kitűnő tanuló és remek fuvolázó. Középiskolában idoli tevékenysége egyre felkapottabb és ahogy az igazgatója hajlandó volt velem ezt az információt közölni alig akad egy-két ügynökség akik ne figyeltek volna fel magára.

Saotome elhallgatott, majd várakozás teljesen nézett rám. Mikor nem szólaltam meg szélesen elmosolyodott, majd folytatta.

-Két napja mikor elküldtem önnek a levelet egy diákom látta magát a Heavens-sel dolgozni és fültanúja lett, ahogy finoman fogalmazva melegebb éghajlatra küldte a frontembert. Ez volt az a pont amikor úgy döntöttem teszek egy próbát önnél. Jobb ha tudja, hogy egy ideje felfigyeltem már az ön munkásságára Miss Hatsume, csak a megfelelő időre vártam, hogy léphessek. Nos teszek önnek egy ajánlatot. Rögtön bedobom magát a mély vízbe. Az S osztály a legerősebb idolok csoportja. Innen kerültek ki eddig a legjobb bálványaim. Azt akarom, hogy egy hónapig ennek az osztálynak a tagja legyen és a végén fellépjen az egyik csapatommal, egy verseny keretén belül. Persze a banda elég felkapott és nem hiszem, hogy nagyon versenyezni fog tudni velük, de az ajánlatom a következő. Ha a saját bálványaim közül bármelyiket is megtudja lepni valamivel, vagy olyan fergeteges hangulatot tud teremteni a versenyen amilyet egy idoltól még nem nagyon láttunk akkor, de csak akkor hajlandó lennék szerződni magával. Tisztában van vele, hogy ez mit jelent?-kérdezte mézes mázosan.

-Mesterkurzus-súgtam döbbenten magam elé.

-Pontosan. Az a bizonyos Mesterkurzusról van szó ahol jelenleg a Quartet Night és a Starish is dolgozik és tanul még. Remélem tud úszni Miss Hatsume, mert ez a víz ahova bedobtam magát nem csak mély, de a sajtó kegyetlen személyében még cápákkal is tele van. Remélem nem fog mentő öv után kapálózni, hogy valaki kimentse.

Saotome mosolya vigyorrá szélesült. Ha azt hitte, hogy megrémiszthet hát tévedt.Kihúztam magam ültemben, majd illedelmesen össze kulcsoltam a kezeimet.

-Várom a kihívást uram-mondtam.

-Rendben kövessen-mondta, majd fel állt.

Rohanva követtem végig a folyosón, de nem mutattam, hogy szeretném, hogy lassítson. A férfi bekopogott egy terembe, majd meg se várva a választ benyitott.

-Szép jó napot mindenkinek-mondta, majd a tanárhoz fordult, aki nem más volt mint Ryuya Hyuga.

A szívem kicsit megugrott, mert amióta csak tudtam rajongtam érte egy kicsit. Igaz nem az tetszett elsősorban, hogy milyen jóképű volt hanem a munkássága. Keményen küzdött és kitartott az elvei mellett.

-Üdvözlöm Ryuga-san. Ugye emlékszik, hogy említettem magának a napokban a cserediákunkat? Nos ő lenne az. Miss Hatsume lépjen elő-mondta a férfi.

Belül tomboltam és remegtem, de kívülről, csak annyit láttak rajtam az S osztályosok, hogy határozott vagyok és magabiztos.

-Hm inkább nézném sport modellnek, mint idolnak. Furcsa, hogy a fiatalok mostanában mennyire a tökéles alkatú idolokért és bálványokért vannak oda, de tenni egyik se akar érte. Mit sportolsz kicsi lány?-kérdezte Hyuga miután körbejárt.

-Futok és ha alkalmam van rá lovagok-válaszoltam egyszerűen.

-Hm... Mennyire dobta be a mély vízbe igazgató úr?

-A cápák között úszik mentő öv nélkül-mondta az igazgató.

-Akkor eléggé. Nos kicsi lány remélem lesz alkalmam megfigyelni egyszer, hogy milyen gyorsan futsz és mennyire bánsz jól a lovakkal. Ülj le. A helyed ott van az ablak mellett.

Csendesen, de határozott léptekkel mentem a kijelölt helyemre. Akik mellett elhaladtam mind utánam fordultak. A fiúk végig mértek a lányok meg utánam súgtak. Persze többségük nem értette, hogy egy idol miért van egyáltalán köztük holott akár a bálványokkal is lóghatna már. Előkerestem a táskámból a füzetem és a tollam, majd kihúztam magam. Míg a két férfi halkan beszélgetett, addig mindenki engem nézett, de én csak a tábla fölé kiakasztott órára figyeltem. Igyekeztem nem büszkének mutatkozni, de elég határozottnak ahhoz, hogy ne lássák a szememben, mennyire izgulok. Mikor az igazgató elment Hyuga felém fordult, majd felkért, hogy álljak fel és mutatkozzak be.

-Sziasztok a nevem Hatsume Kikyo. Tizenkilenc éves vagyok három éve járok a Tokyo Music Schoolba. Harmadéves idol vagyok. Nagyon szeretem a zenét, de nem szeretem ha valaki a zene erejével akar megalázni másokat-mondtam.

Hyuga megköszönte, majd leültetett. Az óra tovább ment a szokásos mederben. Hyuga kérdezett a diákok feleltek. Szünetben egyedül üldögéltem az asztalnál. A lányok átnéztek rajtam mintha ott se lennék, a fiúk meg csak arról sustorogtak, hogy mekkora a mellem. Persze úgy tettem mintha nem hallanám őket, csak néztem ki az ablakon. Az udvar túl felén az épület másik szárnyában szintén folyt az élet. Feltűnt, hogy abban a vonalban ahol én ülök pont Ray ült. Ahogy elnéztem észre vettem, hogy ő is egyedül üldögél a padjában, míg a többiek beszélgetnek. Szóval neki is gondja van a társasági élettel.

A lány felém nézett, majd egy bizonytalan intéssel köszönt. Viszonoztam a gesztust. Mivel egy teljes udvar választott le minket többet nem tehettünk ebédig. Ott éppen valami péksütit majszolgattam, mikor a lány leült velem szembe.

-Szia jó látni végre valakit akit nem érdekel, hogy ki vagyok-mondta.

-Szia... Hogy érted ezt?-kérdeztem.

-Áh hosszú. Te nem tudom láttad e, hogy szobatársak lettünk-mondta örömmel.

-Komoly?

-Aham. Még, jó, hogy az igazgató nem ijed meg attól, hogy az A osztályosok keveredjenek az S-sekkel.

Egyet értettem a lánnyal. A nap végére kimerülten az első naptól mentem a szobánkba. Ray akkor már lefürdött és megvacsorázott. Egy izgalmas regényt olvasott az ágyában. Gyors letusoltam, majd elővettem a könyv folytatását.

-Az a második része?-kérdezte kíváncsian.

-Aham. nem lövöm le a poénokat, ha még nem olvastad. Ha még az egy hónapon belül kiolvasom akkor kölcsön kapod-mondtam mosolyogva.

-Meg egyeztünk.

-Amúgy mi a családneved?-kérdeztem.

Ray arca elárulta, hogy erre nem igen válaszolna, de végül megtette.

-Amakusa-mondta halkan.

Kellett néhány másodperc mire felfogtam, hogy onnan ismerős a neve.

-Rokona vagy a Heavens-beli Amakusának?-kérdeztem gyanakodva.

-Ő a bátyám...Ne ítélj el miatta-mondta könyörgően.

Össze szorítottam a szám és jól is tettem.

-Shion és én nagyon közel álltunk egymáshoz míg nem döntött úgy, hogy a banda tagja lesz. Eleinte nem bántam, de mikor az a szemét Eichi rám mászott és ő nem tett ellene semmit se ,nagyon meg haragudtam rá. Azután Van is próbálkozott nálam. Eichit és Nagit már akkor se kedveltem amikor hárman voltak. Kirával nem volt soha bajom a maga csendességével. Azonban a héttagú bandát nagyon utálom. Ezért is jelentkeztem a Saotome akadémiára, hogy megmutassam a testvéremnek mennyire megbántott.

Percekig hallgattunk, majd én törtem meg a csendet.

-Szóval akkor nem bánod ha a füled hallatára szidom a Heavenst?

Ray fel emelte a fejét és rám nézett.

-Tudod én se szeretem a bandát. Vicces, hogy egy nem kívánt közös fotózásnak köszönhetem, hogy ide bekerültem-mondtam.

-Tényleg?-kérdezte csendesen.

Én bólintottam, majd elmeséltem a két nappal korábbi történéseket. Ray helyeselt amikor oda értem, hogy mit mondtam a frontembernek.

-Ki volt az a diák aki látott titeket?-kérdezte végül.

-Nem tudom és ez megőrjít-válaszoltam.

Ezután elmondtam neki, hogy milyen feltétellel vagyok itt az iskolában. Ray döbbenten hallgatta a beszámolóm. Igaz én is alig hittem magamnak. Tényleg itt vagyok és versenyezni fogok Saotome egyik csapatával? Ez most tényleg komoly?

1 dallam Pokoli esély

- Lassan három éve, hogy itt vagyok. Nem akarom elhinni, hogy senki nem jelentkezik értem. - Duzzogtam miközben egy munkára mentünk. Az igazgató nem szólt semmit csak arra figyelt, hogy ne üssön el senkit. A hátsó ülésem Kimiko vidáman hallgatta a zenét. - Az az igazság, hogy sokan jelentkeznek érted, de én csak a legjobbnak vagyok hajlandó átengedni, hogy bálványt faragjon belőled. – Mondta nagy sokára a férfi. - Ez most komoly? - Igen, két ügynökség jelentkezésére várok. Az egyiknek pont ma van a fotózása, pontosan a tied mellett. – Mondta közben félszemmel rám nézett. – Adj bele mindent, hogy legalább az egyik emberük felfigyeljen rád, habár nem hiszem, hogy nagyon örülnél annak a felkérésnek, azonban így elérhetem, hogy a vetélytárs is magának akarjon. - Beledob egy rivális háborúba? – Kérdeztem idegesen. Oké, hogy ki akartam kerülni az iskola falain kívülre, de nem úgy, hogy egy ügynökség ütőkártyája legyek. A véleményem azonban megváltozott, amikor megláttam kik fotózkodnak a mellettem lévő placcon. Kimiko persze rögtön az ujjongás határára került mikor meglátta a fiú bandát. Az elsőéves hiperaktivitásban szenvedő barátnőm odáig volt értük, de én kifejezetten irtóztam a hetestől. - Gondoltam, hogy nem fog tetszeni ez a felállás. – Súgta az igazgató, majd leállt az én standom előtt. - Inkább nyelek üveget, mintsem, hogy velük legyek egy ügynökségben. – Mondtam fogcsikorgatva. - Ugyan, Kikyo. Ők a menyből jöttek. Olyan jóképűek. – Ábrándozott a hátsó ülésről Kimiko. - Attól, hogy a bandájuk neve Heavens még nem jöttek a mennyből. Egoista hülyék és ezen nem változtat semmi sem. – Morogtam mérgesen, majd kiszálltam a kocsiból. Jó hangosan csaptam be az ajtót, majd oda mentem a stábhoz. - Szép jó napot Kikyo. Remélem készen van a nyári kollekció fotózásra. – Köszöntött az idős férfi. - Friss vagyok és fitt. Felőlem kezdhetjük. – Mondtam mosolyogva. A fotós mosolygott, majd beterelt a kis öltözőmbe. Tudtam, hogy balról haladunk kollekciók szerint így levettem az első ruhát, ami a vállfán volt. Ahogy kimentem gyakorlott mozdulatokkal megcsinálták a hajam, majd a laza sminket. Negyed óra múlva már a cseresznyefák alatt álltam és pózoltam, ahogy a fotósok kérték. Szerettem a munkámat, még akkor is, ha az idegesítő fiú banda ott volt. Nem tudta elkerülni a figyelmem, hogy Kimiko néha megpróbált átosonni hozzájuk. Persze az igazgató mindig visszazavarta a helyére, mivel neki engem kellett volna figyelnie. Elsőévesként Minden TSM-es meg kell, hogy figyelje felsőbb éves társait, akik már közel vannak ahhoz, hogy valamelyik ügynökség kiválassza magának. Persze érthető, hogy barátnőm nem figyelt rám. Fülig volt zúgva a Heavens bandába, már akkor is, amikor még csak háromtagúak voltak. Én viszont a szöges ellentéte voltam neki ilyen téren. Utáltam a bandát, mert szerintem nem volt szép amilyen ajánlott tettek az UtaPri díjon a Starishnek. Még szerencse, hogy nem kapták meg, amit akartak. Meg aztán annyi egoista hülyét egy helyen nem lehetett látni. A második kollekció elején tartottunk, amikor a fiúktól átjött egy segéd. Valamit beszélt az én fotósommal, mire ő leállította az egész fotózást. - Pihenő, emberek! Akadt egy kis technikai megbeszélni való. - Ha jól hallottam a fiúk is éppen ezeknek a cégeknek készítik a fotóikat. Valószínűleg azon vannak, hogy közös képeket is csináljatok. – Súgta Kimiko, amikor leült mellém. Félre nyeltem az ásványvizet, amit akkor kezdtem el inni. Miután kiköhögtem magam elképedve néztem az igazgatóra. - Sajnos én is ezt hallottam, amit ő. – Mondta. – Azonban gondolj arra, hogy mit nyerhetsz. A fotók szinte minden tini és divatlapban megfognak jelenni. Szinte biztos voltam benne, hogy más ügynökségek kezébe is jut legalább egy példány. Ha erre gondoltam, akkor kicsit elfogadhatóbb lett a körülmény, hogy velük keljen dolgoznom. Azonban nagyon nehéz volt erre gondolni, mikor megláttam a fiúkat. - Hú, ha tudom, hogy ilyen dögös vagy közelről akkor nem tiltakozom a felvételek ellen. – Szólalt meg a nagyszájú csapatvezér. A hideg futott végig rajtam ahogy Ootori Eichi végig mért. Kihúztam magam, majd határozottan a szemébe néztem. - Ha tudom, hogy ma veletek kell dolgoznom, vettem volna neked egy illemkönyvet. – Vágtam vissza. A fiú szeme a magasba szökött. Kimiko jól halhatóan levegőért kapott, az igazgató meg az arcába temette a fejét, közben valami olyasmit motyogott, hogy nem kéne ezt csinálnom. A feszültséget tapintani lehetett. A szempárbajunkat ő szakította félbe, ahogy nevetni kezdett. - Hú, micsoda vadmacska lett hirtelen az ideiglenes munkatársunk. Igazi Tora. – Mondta nevetve. Az állam alá nyúlt és maga felé fordította a fejem, de én egyszerűen elcsaptam a kezét. - Csak, hogy tud... Utálom, ha az egoista bálványok azt képzelik magukról, hogy az összes csaj beléjük van zúgva. Ha azt hiszed, hogy elolvadok tőled, akkor közlöm. Nem vagyok az a fajta a lány, aki azt nézi, hogy milyen nagy esély ez a munka a karrierje építésére. – Mondtam. Halk kuncogás volt a válasz a fiúk soraiból, de engem nem érdekelt. Visszamentem a fák alá, majd vártam a további utasításokat. Narrátor A lány levegőért kapkodva rohant keresztül a parkon, de mikor meglátta a Heavens tagjait gyors bevonult az egyik fa mögé. Nem akarta, hogy észrevegyék, bár nagyon sietnie kellett volna. A fa takarásából leste, hogy mikor kezdik megint el a fotózást, így tanúja lehetett az eseményeknek. Felismerte a város egyik zeneiskolájának igazgatóját, még ha csak az újságok lapjain találkozott vele. Gyanította, hogy a két lány akik vele vannak az iskola idoljai lehetnek. Elnézte a két lányt és rögtön megállapította, hogy a fiatalabbik rajong a Heavensért míg a másik egyenesen utálja őket. A kis vörös lány úgy helyezkedett, hogy mind a hét fiút jól lássa, míg társa egyenesen tartózkodott tőlük. Eichi mondott valamit, de szavait a szélben összezörrenő friss levelek elnyomták. A fa rejtekében a lány jól látta amint a rózsaszín hajú álla alá nyúl, hogy felemelje a fejét, de az határozottan elütötte a kezét. A lány szavait se hallotta, de megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába a másik tette miatt. Az megtette, amire ő soha nem lenne képes. Kiállt magáért. A rózsaszín hajú lány hátra csapta hosszú tincseit, majd visszament a fotózás helyéül szolgáló fák alá és várta, hogy mit mondanak a fotósok. A fényképezés tovább folytatódott, mire a lány észrevétlenül elosonhatott. Még egyszer azért visszanézett, hogy magába elraktározhassa a lány képét, majd rohant tovább. Kikyo Kimerülten szálltam ki a kocsiból. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy közös munka a Heavenssel ennyire kiszívja, majd minden erőmet. Kimiko folyamatosan beszélt hozzám és arról csacsogott, hogy mennyire irigyel ezért a munkáért. Az igazgató felkísért minket a lépcsőn, majd az irodája felé indult, mi meg a lányszintre. - Jó éjt, Kimiko. – Mondtam, majd betoltam a szobájába. Gyors bementem a sajátomba, majd levetődtem az ágyra. Szerencsémre a teljes szoba az enyém volt így nem kellett senkivel se megbeszélnem, hogy mi történt ma. Szobatársaim már másfél éve elkerültek egy-egy vállalathoz. Egyikük azóta kint volt Európába a másik viszont feladta a karrierjét egy pasi miatt, aki ez után ott is hagyta. Persze az ügynökségnek már nem kellett, mikor vissza akart menni. Éppen elmentem volna zuhanyozni, mikor kopogtak az ajtómon. - Szabad. – Mondtam fáradtan. Az igazgató jött be rajta fülig érő vigyorral. Gyanúsan néztem rá, de ő csak a kezembe nyomott egy lepecsételt levelet. - Gyorsan terjed a hír, hogy te ma a Heavenssel dolgoztál. Úgy tűnik valaki látta a mai jeleneted Eichivel. A levél elvileg délután jött abban az időben, amikor mi még a fotózáson voltunk. Nos, elfogadod a felkérést? – Kérdezte vigyorogva. Nem bírtam válaszolni, csak a kezemben lévő borítékot néztem. Ugye csak álmodom? Felkérés egy ügynökségtől?

Prológus

Ott álltam a hatalmas vaskapu előtt és nem tudtam mit kezdjek magammal. Be kellett volna mennem, de féltem lépni. Kicsi koromtól kezdve erről álmodtam, hogy egy nap itt állok, de most elbizonytalanodtam. Biztos itt a helyem? Nekem egy árvaházi kisvárosból jött lánynak nem lehet Tokyo szívében az iskolája és egyben karriert indító munkahelye. Én nem járhatok a TMS-re az az a Tokyo Music Schoolra. 

Felnéztem a kovácsolt kapukra, melyen az illesztésen ott volt az iskola rövidítését jelző három betű. A pokolba is a gyávaságommal. Nem véletlenül vettek fel ide. 

Óvatosan lenyomtam a kilincset, majd bementem a kapun. Szerencsémre az igazgató irodája a földszinten volt, így hamar megtaláltam. 

- Szabad. – Jött a határozott válasz, amikor bekopogtam. Óvatosan benyitottam, majd beléptem. Egy negyvenes éveiben járó férfi ült velem szemben a hatalmas székben. 

- Segíthetek, ifjúhölgy? – Kérdezte határozottan. 

Nagy levegőt vettem, majd kihúztam magam. 

- Jó napot kívánok, uram. A nevem Kikyo Hatsume...

- Szóval te lennél az, akit két éve fedezett fel az egyik ügynököm. Foglalj helyet.  – Mutatott a székre vele szemben. Egyenes háttal ültem le, majd vártam, hogy ő kérdezzen. A férfi alaposan végig nézett rajtam. – Nem értem mit lát benned az a bolond ügynököm – mondta végül – Csinos vagy nagyon jó alkat lennél modellnek, de nem hiszem, hogy énekesnek való lennél. Szerintem te nem tudnál keresztül gázolni senkin, hogy az legyél. Szóval hiába jöttél ide. Nem foglak felvenni az iskolába. – Mondta. 

- Kérem, uram... – Kezdtem, de közbeszólt. 

- Nincs benned kitartás és nem is lesz. Úgy ülsz ott, mint valami magas rendű lény. Hadd világosítsalak fel kicsi lány. Belőled soha nem lesz sztár, hiszen nincs meg benned a kellő akarat, hogy az legyél. – Mondta. 

- Nem tudhatja. – Mondtam kicsit pimaszul. Fogalmam sem volt honnan volt bennem mindig bátorság az ilyen kis beszólásokra, de valahogy mindig megéreztem, hogy kivel meddig feszegethetem a határokat. A férfi felvonta a szemöldökét. 

- Szinte biztosra veszem, hogy az iskolámon nem bírnád, ki sokáig. A TMS sztárokat képez ki nem amatőröket. Te csak rontanád a színvonalunkat és te lennél az egyetlen, akit nem válogatnának be egy ügynökséghez sem. Nincs ilyenekre szükségünk... 

- Akkor hallgasson meg, miközben énekelek és utána döntsön ad e egy esélyt! – Kérleltem. A férfi felvonta a szemöldökét, majd felállt a székből. 

- Ám legyen. Énekelj! – Mondta és hátra fordult az ablak felé. Kifújtam a levegőt, majd a következővel elkezdtem énekelni. Egy egyszerű gyerekdal volt, de abban a pillanatban az jutott eszembe csak. Igazából ennek a dalnak köszönhettem, hogy most itt voltam. Ha az általános suliban a kórusban nem éneklem szólóban ezt a dalt az iskola ügynöke nem vett volna észre. Percek teltek el miután befejeztem a dalt, de nem néztem fel. Nem akartam az igazgató szemébe nézni, mert féltem, hogy lebőgőm magam, ha most nem sikerült a bejutás. Ovis korom óta erről álmodtam. Nem akartam ennyivel a bejutás előtt elbukni. Nem lehet, hogy az álmaim így érjenek véget. – Tudod, értékelem azokat, akik kiállnak magukért. Örülök, hogy nem riadtál meg a szándékos rossz első benyomásomtól. – Mondta a férfi. 

Felnéztem rá és egy sokkal szelídebb vonású férfit láttam magam előtt. 

- Üdvözöllek a TMS-en. Bocsájtsd meg, hogy így viselkedtem, de kíváncsi voltam, hogy képes vagy e küzdeni csak azért, hogy bejuss ide. Nos, gyere megmutatom az osztályod, majd a szobád a koleszban. – Mondta. El se akartam hinni, hogy mit mondott. Követem  őt az osztályig. 

- Jó napot mindenkinek. – Köszönt, ahogy belépett a terembe. -  Holnaptól kezdve ez a lány az osztálytáratok lesz. Kikyo, mutatkozz be. 

- Sziasztok, Kikyo Hatsume vagyok. Tizenhat éves. Örülök, hogy megismerhetlek titeket. 

 Így kezdődött a karrierem a zene világában.